Chen pov.:
Mire a
szobámba érek már az ágyamon van, egy az alkalomhoz illő szett, gondolom YiXing
hozta be. Még mindig mosolyogva sétálok a fürdőbe és állok neki a
készülődésnek, ugyan MinSeok nem mondta mennyi időm van összekapni magam, de gondolom
sietnem kell, így nem is állok sokáig a zuhany alatt. Gyorsan megszárítkozva
kapom magamra a ruhákat, amiket kaptam. Egy fehér ing, szürke nadrág és szürke
zakó. Ugyan kaptam nyakkendőt is, de nem szeretem, így végül nem veszem fel.
Épp a hajam belövésével vagyok elfoglalva, mikor a szobámat MinSeokéval
összekötő ajtó kinyílik, és belép rajta a várt személy.
- Jól nézel ki – mosolyog rám, majd mellém lépve igazítja meg egyik rakoncátlan tincsemet.
- Uhm, te is jól festesz – viszonzom gesztusát, majd egy utolsó pillantást vetve a tükörképemre fordulok felé. – Mehetünk? – Kérdezem lelkesen, mire Xiumin bólintva ragadja meg a kezemet és indul is útnak. Kilépve a házból beszállunk egy Hyudai Tucsonba, majd már megyünk is.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni – pillantok rá. Elképesztően férfias így, ahogy egyik kezével a kormányt tartja, másikkal pedig precíz mozdulatokkal kezeli a váltót. Nos, azt már tudtam, hogy ügyes keze van, khm.
- Miből gondoltad, hogy nem? – Vonja fel a szemöldökét, még mindig az utat nézve. Sexy.
- Nem tudom, azt hittem sofőröd van.
- Volt, de túl lassan ment – kuncog, majd váltva egyet előzi meg az előttünk haladót, hogy nem sokkal később leparkoljon egy menő és nagyon drágának tűnő étterem előtt.
- Wow, négy csillag, ezt nevezem – biccentek elismerően, majd kiszállva a kocsiból várom meg, hogy MinSeok mellém lépjen. Egyedül soha nem mennék ilyen helyre, nincs rá pénzem. Ahogy belépünk kicsit elveszettnek érzem magam, nem ide illőnek. Mert hiába jöttem egy márkás kocsival, egy rohadt drága öltönyben, egy gazdag, befolyásos és sexy emberrel, attól én még mindig ugyan az a Kim JongDae vagyok, aki voltam. De ahogy hallom másnak sincs sok kedve itt lenni.
- Sehun-ah, muszáj pont itt vacsoráznunk? Tudod, hogy nem szeretem ezt a felhajtást és csillogást – Panaszkodik egy fiatal srác, aki nekem háttal foglal helyet, egy szőke, kb. vele egykorú fiú mellett. De ami a leginkább feltűnik az, az ismerős hajkorona, az ismerős hang és az a sötét bőr, amit ezer közül is felismernék.
- JongIn? – suttogom magam elé, de az asztalnál ülők elég közel vannak, ezért meghallják.
- Chen? – Kapja hátra a fejét az öcsém majd felpattanva rohan hozzám, hogy szoros ölelésbe vonjon. – JongDae, Istenem, úgy hiányoztál – szorongat én pedig nem győzőm visszaölelgetni.
- Kai, hogy kerültél ide? Te nem kerültél börtönbe északon? Hol voltál eddig? Ki ez a srác veled? Istenem, jól vagy? Nincs bajod? – zúdítom rá kérdéseimet, kicsit eltolva magamtól nézve végig, valóban jól van-e.
- Jól vagyok – kuncog, majd kezemet megragadva húz az asztalnál üldögélő sráchoz. – Ő itt Oh SeHun a… - Kezdi de elakad, bizonytalanul pislog a fiúra, aki csak felállva nyújt kezet nekem.
- Párja – fejezi be a mondatot a szőke, majd MinSeokhoz fordul. – Ön pedig biztosan Mr. Kim – nyújt kezet neki is.
- Örvendek – ráznak kezet, majd mind helyet foglalunk az asztalnál.
- Mesélj! – Fordulok rögtön az öcsém felé. – Hogy kerültél SeHunhoz?
- Hát, ez igazán érdekes történet – nevet – éppen abban a kávézóban volt, ahol mi is, mikor ránk törtek a zsaruk. Pont vele beszélgettem, mert… Valahogy magával ragadott a személyisége, aztán jöttek a bonyodalmak. Azt vettük észre, hogy a rendőrök sorra rángatják ki a csoportunk tagjait, elveszítettelek téged. Nem láttam, hogy kivittek-e vagy te is azon szerencsések közé tartozol, akiket nem bántottak. Aztán láttam, hogy Baeket betuszkolják valami furgonba és már épp szóltam volna valamit, mikor SeHun megragadta a karomat és a rendőr, vagy mi felé fordult, aki épp lefogott és…
- Megvettem – mondja nemes egyszerűséggel a srác, mintha ez olyan természetes lenne, talán neki az is. – Tudtam, hogy hova vezethet ez az egész, így tettem egy olyan ajánlatot, amire nem mondanak nemet. A dupláját ajánlottam annak, amit fejenként adtak volna értetek.
- Az mennyi? – Kérdezem.
- Úgy egymillió kétszázezer won. De megérte – vigyorog Kaira, aki csak pirulva(!) süti le tekintetét. – Nem szerettem volna, ha baja esik, akkor még nem tudtam miért, de…
- Így volt – veszi át a szót újra JongIn. – Azt mondta, ha nagyon menni akarok akkor, amint ledolgoztam az adósságom léphetek is. – Fogja meg SeHun asztalon pihenő kezét és pillant szerelmesen a szőke szemeibe. – De aztán bele szerettem és…
- Azóta nem is számoljuk hol tartunk a törlesztésben, felesleges is lenne… Barátot „vettem” és szerelmet kaptam – vigyorog SeHun, majd felénk pillant. Esküszöm meghatódtam.
- És ti? – Kérdi Kai.
- Ohm, a mi kapcsolatunk nem ilyen egyszerű – vakargatom tarkómat zavaromban. – Én sajna BaekHyunnal együtt börtönbe kerültem…
- Tudjuk, egészen Japánig követtük a nyomotokat, de mire oda értünk már nem voltatok ott. Gondolom téget MinSeok vett meg – magyaráz SeHun.
- Nem egészen. ChanYeol volt, Xiumin barátja én… Ajándék voltam neki – vigyorgok zavartan. – Egyébként Baekie ChanYeolnál van. Nagyon jól és szerelmesen – kuncogom. – Ami pedig minket illet – nézek MinSeokra – még nem tudjuk mi van – kuncogok. Majd hasonlóam jó hangulatban vacsorázunk is meg. Beszélgetve minden féléről, megállapodva abban, hogy a napokban valamikor elmegyünk együtt erre-arra, persze Baekie-vel együtt, majd MinSeok kifizeti a vacsorát és elbúcsúzva a másik párostól indulunk haza. Nagyon megnyugtató érzés tudni, hogy Kai jól van és boldog is.
- Köszönöm – fordulok mosolyogva MinSeok felé, már a kocsiban ülve.
- Azok után, hogy nem mellettem ébredtél ez a legkevesebb – mondja, majd elveszi kezét a váltóról és összekulcsolja ujjait az enyémekkel.
- Igaz is – vigyorodom el, majd nyikkanok is egyet, amikor MinSeok a kezemet elengedve simít végig a belső combomon.
- Nagy lett a szád – vigyorog, folytatva keze mozgását, egyre közelebb érve ölemhez.
- Nehm, nem kéne inkábbh a vezetésre figyelnedh? – Sóhajtozom, próbálva lefogni kezét. – Nem szeretnék pont most meghalni.
- Igaz is – vigyorog, majd kezét elvéve combomról tapos bele a gázba. Nem is csoda, hogy pillanatok alatt haza értünk.
- Ah, túléltem – motyogom, de nincs sok időm hálálkodni, Xiumin ugyanis kioldja a biztonsági övét, majd azzal a lendülettel tapad is ajkaimra. Szenvedélyesen viszonzom ajkai játékát, majd egy szusszanásnyi időre elválva tőle kérdezem meg, nem lenne-e jobb ezt bent folytatni. Egy gyors puszi után kiszállunk az autóból, majd újra egymáshoz tapadva tántorgunk be a házba, egészen MinSeok szobájáig. Épp, hogy belépünk az ajtón rögtön a falhoz is passzírozom a „gazdimat” és nyakát kezdem el csókolgatni. Nagyon fel vagyok húzva.
Xiu Pov.
Kicsit meglepődök Chen
hevességén, de az istenért sem zavarnám meg tevékenységében. Jóleső sóhajokat
hallatva támaszkodom a falnak kezeimmel lesimogatva JongDae zakóját. Amint
megszabadul az anyagtól elránt a faltól, majd nemes egyszerűséggel rám dőlve
terít el minket az ágyon. Felülve telepszik a csípőmre, majd egy huncut
mosollyal az ajkain kezdi el kigombolni saját ingjét. Ámulva nézem hírtelen
jött bátorságát, majd a szám is tátva marad, ahogy csípőjét mozgatva nyom le
egy vetkőző showt, rajtam ülve. Amint megszabadul ruháitól és már csak egy boxer
marad rajta, ajkamira tapadva fordít a helyzetünkön, majd elválva tőlem suttog
a fülembe.- Jól nézel ki – mosolyog rám, majd mellém lépve igazítja meg egyik rakoncátlan tincsemet.
- Uhm, te is jól festesz – viszonzom gesztusát, majd egy utolsó pillantást vetve a tükörképemre fordulok felé. – Mehetünk? – Kérdezem lelkesen, mire Xiumin bólintva ragadja meg a kezemet és indul is útnak. Kilépve a házból beszállunk egy Hyudai Tucsonba, majd már megyünk is.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni – pillantok rá. Elképesztően férfias így, ahogy egyik kezével a kormányt tartja, másikkal pedig precíz mozdulatokkal kezeli a váltót. Nos, azt már tudtam, hogy ügyes keze van, khm.
- Miből gondoltad, hogy nem? – Vonja fel a szemöldökét, még mindig az utat nézve. Sexy.
- Nem tudom, azt hittem sofőröd van.
- Volt, de túl lassan ment – kuncog, majd váltva egyet előzi meg az előttünk haladót, hogy nem sokkal később leparkoljon egy menő és nagyon drágának tűnő étterem előtt.
- Wow, négy csillag, ezt nevezem – biccentek elismerően, majd kiszállva a kocsiból várom meg, hogy MinSeok mellém lépjen. Egyedül soha nem mennék ilyen helyre, nincs rá pénzem. Ahogy belépünk kicsit elveszettnek érzem magam, nem ide illőnek. Mert hiába jöttem egy márkás kocsival, egy rohadt drága öltönyben, egy gazdag, befolyásos és sexy emberrel, attól én még mindig ugyan az a Kim JongDae vagyok, aki voltam. De ahogy hallom másnak sincs sok kedve itt lenni.
- Sehun-ah, muszáj pont itt vacsoráznunk? Tudod, hogy nem szeretem ezt a felhajtást és csillogást – Panaszkodik egy fiatal srác, aki nekem háttal foglal helyet, egy szőke, kb. vele egykorú fiú mellett. De ami a leginkább feltűnik az, az ismerős hajkorona, az ismerős hang és az a sötét bőr, amit ezer közül is felismernék.
- JongIn? – suttogom magam elé, de az asztalnál ülők elég közel vannak, ezért meghallják.
- Chen? – Kapja hátra a fejét az öcsém majd felpattanva rohan hozzám, hogy szoros ölelésbe vonjon. – JongDae, Istenem, úgy hiányoztál – szorongat én pedig nem győzőm visszaölelgetni.
- Kai, hogy kerültél ide? Te nem kerültél börtönbe északon? Hol voltál eddig? Ki ez a srác veled? Istenem, jól vagy? Nincs bajod? – zúdítom rá kérdéseimet, kicsit eltolva magamtól nézve végig, valóban jól van-e.
- Jól vagyok – kuncog, majd kezemet megragadva húz az asztalnál üldögélő sráchoz. – Ő itt Oh SeHun a… - Kezdi de elakad, bizonytalanul pislog a fiúra, aki csak felállva nyújt kezet nekem.
- Párja – fejezi be a mondatot a szőke, majd MinSeokhoz fordul. – Ön pedig biztosan Mr. Kim – nyújt kezet neki is.
- Örvendek – ráznak kezet, majd mind helyet foglalunk az asztalnál.
- Mesélj! – Fordulok rögtön az öcsém felé. – Hogy kerültél SeHunhoz?
- Hát, ez igazán érdekes történet – nevet – éppen abban a kávézóban volt, ahol mi is, mikor ránk törtek a zsaruk. Pont vele beszélgettem, mert… Valahogy magával ragadott a személyisége, aztán jöttek a bonyodalmak. Azt vettük észre, hogy a rendőrök sorra rángatják ki a csoportunk tagjait, elveszítettelek téged. Nem láttam, hogy kivittek-e vagy te is azon szerencsések közé tartozol, akiket nem bántottak. Aztán láttam, hogy Baeket betuszkolják valami furgonba és már épp szóltam volna valamit, mikor SeHun megragadta a karomat és a rendőr, vagy mi felé fordult, aki épp lefogott és…
- Megvettem – mondja nemes egyszerűséggel a srác, mintha ez olyan természetes lenne, talán neki az is. – Tudtam, hogy hova vezethet ez az egész, így tettem egy olyan ajánlatot, amire nem mondanak nemet. A dupláját ajánlottam annak, amit fejenként adtak volna értetek.
- Az mennyi? – Kérdezem.
- Úgy egymillió kétszázezer won. De megérte – vigyorog Kaira, aki csak pirulva(!) süti le tekintetét. – Nem szerettem volna, ha baja esik, akkor még nem tudtam miért, de…
- Így volt – veszi át a szót újra JongIn. – Azt mondta, ha nagyon menni akarok akkor, amint ledolgoztam az adósságom léphetek is. – Fogja meg SeHun asztalon pihenő kezét és pillant szerelmesen a szőke szemeibe. – De aztán bele szerettem és…
- Azóta nem is számoljuk hol tartunk a törlesztésben, felesleges is lenne… Barátot „vettem” és szerelmet kaptam – vigyorog SeHun, majd felénk pillant. Esküszöm meghatódtam.
- És ti? – Kérdi Kai.
- Ohm, a mi kapcsolatunk nem ilyen egyszerű – vakargatom tarkómat zavaromban. – Én sajna BaekHyunnal együtt börtönbe kerültem…
- Tudjuk, egészen Japánig követtük a nyomotokat, de mire oda értünk már nem voltatok ott. Gondolom téget MinSeok vett meg – magyaráz SeHun.
- Nem egészen. ChanYeol volt, Xiumin barátja én… Ajándék voltam neki – vigyorgok zavartan. – Egyébként Baekie ChanYeolnál van. Nagyon jól és szerelmesen – kuncogom. – Ami pedig minket illet – nézek MinSeokra – még nem tudjuk mi van – kuncogok. Majd hasonlóam jó hangulatban vacsorázunk is meg. Beszélgetve minden féléről, megállapodva abban, hogy a napokban valamikor elmegyünk együtt erre-arra, persze Baekie-vel együtt, majd MinSeok kifizeti a vacsorát és elbúcsúzva a másik párostól indulunk haza. Nagyon megnyugtató érzés tudni, hogy Kai jól van és boldog is.
- Köszönöm – fordulok mosolyogva MinSeok felé, már a kocsiban ülve.
- Azok után, hogy nem mellettem ébredtél ez a legkevesebb – mondja, majd elveszi kezét a váltóról és összekulcsolja ujjait az enyémekkel.
- Igaz is – vigyorodom el, majd nyikkanok is egyet, amikor MinSeok a kezemet elengedve simít végig a belső combomon.
- Nagy lett a szád – vigyorog, folytatva keze mozgását, egyre közelebb érve ölemhez.
- Nehm, nem kéne inkábbh a vezetésre figyelnedh? – Sóhajtozom, próbálva lefogni kezét. – Nem szeretnék pont most meghalni.
- Igaz is – vigyorog, majd kezét elvéve combomról tapos bele a gázba. Nem is csoda, hogy pillanatok alatt haza értünk.
- Ah, túléltem – motyogom, de nincs sok időm hálálkodni, Xiumin ugyanis kioldja a biztonsági övét, majd azzal a lendülettel tapad is ajkaimra. Szenvedélyesen viszonzom ajkai játékát, majd egy szusszanásnyi időre elválva tőle kérdezem meg, nem lenne-e jobb ezt bent folytatni. Egy gyors puszi után kiszállunk az autóból, majd újra egymáshoz tapadva tántorgunk be a házba, egészen MinSeok szobájáig. Épp, hogy belépünk az ajtón rögtön a falhoz is passzírozom a „gazdimat” és nyakát kezdem el csókolgatni. Nagyon fel vagyok húzva.
Xiu Pov.
- Te jössz nagyfiú – harap hallószervembe, majd kezeit feje alá téve várja, hogy megmozduljak. Ám legyen, de most nagyon rábaszol. Túlságosan is felhúztál. Lassan hajolok ajkaira, miközben kioldom nyakkendőmet, de nem dobom messzire, kelleni fog az még. Elválva édes, piros, duzzadt párnácskáitól dobálom le a cuccaimat. Amint megszabadulok az ingemtől Chen kezei már is útjukra indulnak felső testemen, kellemes borzongást váltva ki belőlem, de nekem ma más terveim vannak. Kezeit elkapva kulcsolom össze ujjainkat, majd nyakát, vállát, ádámcsutkáját kényeztetve terelem el figyelmét, hogy míg elveszik az élvezetek között kezeit az ágy rácsaihoz köthessem.
- Megvagy – kuncogom nyakába, majd leszállva róla dobom le maradék ruhámat, őt is megszabadítva utolsó ruhadarabjától.
- Ya! Engedj el – rángatja a kezét, de az anyag nem enged.
- A-a – vigyorgom, ahogy lassan végig simítok testén. – Én a helyedben nem rángatnám, csak szorosabb lesz a csomó – motyogom mellkasába, elborítva minden egyes milliméterét csókjaimmal. Dae végül csak sóhajtozva adja át magát az érzéseknek, abbahagyva keze rángatását. – Nagyon felhúztál – suttogom, majd kezembe véve férfiasággát kezdem el rajta mozgatni markomat. Chen hangosan nyögve vergődik alattam, majd hangosan sikkant fel, ahogy hírtelen fogadom számba teljes hosszát. Élvezve a hangokat, amiket kiad kezdem mozgatni fejemet tagján. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban, fogaimmal karistolva végig teljes hosszát. Egyre mélyebre engedve torkomban cuppogok rajta és élvezem minden egyes reakcióját.
- Ah, Úr Istenh, ezh… Ah… - nyöszörög, ahogy háta ívbe feszül. – MinSeokh, el fogok… - Morog. Ez is a célom, gondolom, majd még egyszer jól megszívva lendítem át határain, nagyot nyelve tüntetve el gyönyörét. – Huh, anyám… - szuszog, majd kérlelve pislog rám.
- Mit szeretnél? – Mászok fel hozzá, megnyalva ajkaimat.
- Csókolj meg! – Utasít, majd nyújtja is felém ajkacskáit és ki vagyok én, hogy ne adjam meg, amit kér? Mélyen csókolva egymást kezdem simogatni belső combjait, elmosolyodva azon, hogy bele-bele sóhajt a csókba.
- Nem volt elég? – suttogom a fülébe, elrejtve széles vigyoromat, mire csak szusszant egyet.
- Nem – morogja -, de addig nem érhetsz hozzám, amíg el nem engedsz! – Fenyegetőzik.
- És mi gátolna meg benne – markolok keményedő tagjára és kezdem lassan mozgatni kezemet.
- Állath – szakad ki belőle, majd ajkait összeszorítva próbálja visszatartani feltörni készülő nyögéseit. Ami egyre nehezebben megy neki, ahogy egy ujjal tágítani kezdem. Azért annyira nem vagyok állat.
- Miért szeretnél annyira szabad lenni? – Kérdezem tőle, csatlakoztatva még egy ujjamat az elsőhöz. Meglepően gyorsan tágul, nagyon fel lehet húzva.
- Merth – sóhajtozik, a kis érzékeny. – Hozzád akarokh érni – néz a szemeibe vágytól elködösült tekintettel, majd fejét megemelve tapad ajkaimra. Ez elég jó indok, nyúlok szabad kezemmel a nyakkendőmhöz és kioldom azt, de amint Chen kiszabadul lábait derekam köré kulcsolja, majd vállaimra fogva fordít maga alá.
- Végre! – Mondja, majd nemes egyszerűséggel – mivel ujjaim már a fordulatkor kicsusszantak belőle – merev tagomra ül. – Azth a rohadth – zihálja, lehunyt szemekkel.
- Fáj? – simogatom meg arcát, mire csak elmosolyodva rázza meg fejét.
- Csak jó, ahogy kitöltesz – suttogja, elkezdve mozgatni csípőjét. – Ah, érzehm, ahogy lüktetsz – motyogja fülemhez hajolva, és szavai hatására fel kell nyögnöm. – Olyan mintha egybe olvadtunk volna – folytatja, én meg szemeimet összeszorítva tűrtőztetem magam, hogy ne teperjem le és erőszakoljam meg. – Te is érzed? – Kezd egyre gyorsabban mozogni én pedig csak nyögve harapok vállába, levezetve a feszültséget. – MinSeokh – nyögi a nevem, aminek hatására már nem tudok ellenállni a késztetésnek, és fellököm a csípőmet. – MinSeokh! – Sikítja, ahogy eltalálom gyönyörközpontját, majd hírtelen rántva rajtam egyet fordít rajtunk, majd nyakamba karolva húz le magához, hogy megcsókolhasson és a fülembe suttoghasson, újra.
- Azth akarohm, hogy tölts ki teljesen, olyan mélyen, ahogy még soha! – motyogja, majd csípőjét fellökve késztet mozgásra, én pedig meg is adom neki, amit kér. Mélyeket és erőseket lökve hajszolom magunkat a gyönyör felé, arcomat nyakába temetve sóhajtva nevét. Egyre gyorsabban mozogva, együtt hullámozva jutunk fel a csúcsra, anélkül, hogy előről is hozzá értem volna.
- Uram atyám – motyogja Dae, mellkasomba bújva, amint kicsusszanva belőle dőlök mellé.
- Egyet értek – kuncogom, de már csak egyenletes légzését hallhatom válaszul. Magunkra terítve a takarómat ölelem magamhoz még szorosabban, majd egy puszit nyomva halántékára alszom el én is, hogy ezúttal együtt is ébredhessünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése