1. Fejezet

Chen pov.:

                Hát, mit nem mondjak az elmúlt napokban faszán hozzászoktam az elektrosokkhoz. Ha csak csúnyán néztem, már kaptam is az aznapi adagot, mondanom sem kell, hogy ez Baeket mennyire kiborította, valamint az sem volt valami megnyugtató, hogy már csak mi ketten maradtunk itt. Bár lehet ennek inkább örülnünk kéne. De még mielőtt nagyon elcsüggedhettünk volna, biztosítottak róla minket, nem maradunk a nyakukon, csupán csak egy különleges vevőnek tartogatnak minket. Repesek, komolyan.
                Két nap telik el, mióta tudjuk, hogy tulajdonképpen már túl is adtak rajtunk, mikor is megérkezik a vevő. Nem látom, pontosan ki az, csak annyit, hogy egy colos, vörös, szart, piros hajú férfi jött. De van egy olyan érzésem hamar meg fogjuk tudni ki is az.
- Ti ketten - szól oda "kedvesen" az egyik őrző-védőnk - gyertek! - Mi pedig tesszük, amit mond, megyünk utána engedelmesen. Titkon reménykedem benne, hogy valami öregember vesz meg minket, vagy legalább Beakiet, onnan azért könnyebb lehet megszökni, mint innen. Mielőtt belépnénk az épületbe - mert minket egy istállóban tartanak, mint az állatokat, állatoknak tartanak bennünket, hogy egész pontos legyek - megragadom Baek kezét. 

- Akár mi is legyen - suttogom halkan - ha te jutsz ki innen, keresd meg Kait! Ha én, visszajövök érted - nyugtatom meg, mire ő bólint. Nem bírná sokáig egy ilyen helyen, mondjuk én sem, de csak addig kell erősnek lennem, míg ő itt van. Egy hatalmas rántás szakítja félbe diskurzusunkat, minek hatására mind a ketten a padlón kötünk ki, épp egy fényesre pucolt, elegáns cipő előtt. Fejemet megemelve látom, hogy a cipő bizony a nemrég érkezett piroskához tartozik. Az anyja, milyen magas ez a gyerek? Nyögve emelkedem fel és kanalazom fel legjobb barátomat is a földről, hogy aztán kihúzva magunkat, érzelemmentes arckifejezéssel meredjünk magunk elé. Ha mást nem is, de ezt nagyon megtanították nekünk.
- Nos, ChanYeol-shi, ők azok - mondja kicsit gyenge hangon, kezeit tördelve a fogva tartónk.
Most először látom ilyennek, mintha aggódna, sőt egyenesen félne, mégpedig ettől az embertől. Lopva végig nézem a pasast, aki előttünk áll. Piros haját és hatalmas füleit leszámítva, igen nyomasztó megjelenése van. Az állát felszegve mér végig mindkettőnket, majd elém lépve ragadja meg az állam, és kezdi ide-oda forgatni a fejem. Rezzenéstelen arccal tűröm, amit csinál.
- Mit gondol? Megfelel Xiumin-shinek? - Eh, nem is neki leszek, hanem valami kínainak?!
- Csinos pofija van, de ahogy látom igen dacos. Elfelejtették megnevelni?
- Mih... öö... mindent megpróbáltunk, de igen makacs. De, a nyakörv, ami rajta van, jó fegyelmező eszköznek bizonyult. Azt is oda adom, persze ajándékba! - Teszi még gyorsan hozzá, mikor ChanYeol szemöldök ráncolva pillant rá. - Minden tartozékával.
- Helyes. - Morogja, majd felém fordul. - Micsoda szerencse, hogy Xiumin szereti a tüzes kis fiúcskákat - vigyorog rám. Ja, tiszta mázli, gondolom magamban, de kívülről csak az látszik, hogy nyelek egy hatalmasat.
- Őt pedig magának gondoltam, persze kevesebbért, mint a másik - mutogat Baekre az a féreg. Na ne, ha én Kínába megyek ő meg isten tudja hova, az nem lesz jó, akkor kereshetem, majd őt is. Bár ez a ChanYeol gyerek ismeri, azt, akinek visznek, szóval van rá esély, hogy megtudom, hova jut.
- Akarja mondani, fél áron? - Sandít a férfira a colos, mire az döbbenten habog. - Igaza van! Ajándék lesz, amiért hűséges vásárlója vagyok - fordul gyilkos tekintettel a férfi felé - és nagyon szeretné, ha az maradnék. Ha lenne még vásárlója! - Halkan beszél, és van egy olyan érzésem, hogy nem a vásárlóktól fosztaná meg a csávót, hanem az életétől. Istenem BaekHyun, hogy kerültünk mi ebbe a szarba? Nyugtatólag szorítom meg a mellettem álló falfehér srác kezét. A férfi csak heves bólogatásba kezd, mire Yeol csak elmosolyodik, majd ismét barátom felé fordul. - Hm, jó ízlése van. Tetszik, remélem, a célnak is megfelel.
- Biztosan meg fog, és a legjobb benne, hogy senki sem fogja keresni őket.
- Azt el is várom. - Fordul újra a férfi felé, és kezdi el megbeszélni vele az adás-vétel részleteit. Most komolyan, mintha tárgyak lennénk, itt állunk és hallunk mindent! Rápillantok a mellettem álló barátomra, aki némán hullatja könnyeit.
- Hé - fordítom magam felé arcát, halkan suttogva szavaimat. - Nem lesz gond. Ha kijutunk innen, már talán könnyebb lesz. Kiderítem hova visznek, és megkereslek, aztán JongInt is. És mind hazamegyünk, oké? - vázolom a tervet, mire ő csak erőt véve magán törli le könnyeit és némán bólogatni kezd. - Nem sokára túl leszünk ezen és szépen elfelejtjük az egészet. - Ölelem magamhoz, mire ő is szorosan körém fonja karjait.
- Jaj, milyen megható - a gúnyos hang hallatára hírtelen elengedjük egymást, és a forrás irányába fordulunk. - De nem kell úgy sietni, lesz egy egész éjszakátok elbúcsúzni - gügyög nekünk, majd nevetve lép el mellettünk. - Holnap reggel nyolcra legyenek készen, megfürödve, kipihenten. Ó, és a ruhákban várjanak rám, amiket hoztam. És lehetőleg egyenek is, hosszú lesz az út, ami ránk vár!
                ChanYeol távozása után elkísértek minket, az épület egyik szárnyába. Hmm, micsoda fordulat. Felvezettek minket az emeletre, majd bedobva pár törülközőt mordultak ránk, hogy fürödjünk meg, és menjünk aludni. Bár már régóta nem volt takarodóm, pláne nem este nyolckor, most mégis hálás voltam, hogy zuhanyozhatok, és végre alhatok rendes ágyban.
                Bár fáradt voltam és már BaekHyun is aludt mellettem én csak a plafont bámulva gondolkoztam azon, hogy hova is kerülhetek majd. A csávót - mert tutti, hogy az - Xiuminnak hívják, de ennek ellenére remélem, nem kell Kínába mennem. Valamint azt is, hogy csak egy pénzes vén fószer lesz, akitől könnyen meg tudok, majd lépni és megkereshetem BaekHyunt és Kait is. Sors, csak most az egyszer ne csesz ki velem, és had, nyerjem meg a játékot!