6. Fejezet

Chen Pov

Mióta először megkértem MinSeokot, hogy együnk együtt, azóta szinte minden este együtt eszünk, és ha van is, hogy utána még elmegy valahova, akkor is haza jön, hogy velem egyen.
És ez tetszik, az elején a hátam közepére sem kívántam őt, de most szeretnék minél több időt vele tölteni, még akkor is, ha mérhetetlenül zavarba jövök, attól, amiket néha csinál. Mert azzal már nincs bajom, hogy hírtelen magához ránt és ad egy puszit az arcomra, homlokomra, számra, vagy ahol ér, de néha elég, khm, kanos megmozdulásai vannak, ami eléggé feszélyez. Tudom, hogy nem kérethetem magam örökre, és nem is akarom, csak, ez nem olyan egyszerű. Ezt a problémámat megosztottam Baekievel is, aki csak annyit mondott, ilyen a szerelem. Eh, ja, tutira. Persze voltak napok, amikor Xiumin ezeket a visszahúzódásokat jól kezelte, és voltak napok, amikor annyira nem. A mai is egy ilyen nap volt. Amióta visszajött arról az üzleti reggeliről, esküszöm megfagyott a házban a levegő. Nemigen mertem a közelébe menni, ezért inkább a szobámba húzódtam be és olvasgattam. Épp a már kiolvasott könyvet helyeztem vissza a helyére, amikor valaki a szobába lépett. Hátra sem pillantottam ki lehet az, mert igen kevés opció jöhetett számításba, de amikor megéreztem, hogy valaki mögém sétált, mér tudtam is ki az.
- Többet kéne ilyen szűk cuccokat hordanod – suttogja a fülembe MinSeok, hátulról szorosan hozzám simulva.
- Nem hinném – morgom, és a hangom kicsit gúnyosabbra sikeredett, mint akartam, basszus.
- Nem meg mondtam – fordít szembe magával -, hogy ne ellenkezz velem – hajol olyan közel, hogy ajkaimon érzem leheletét. Egy pillanatra megremegnek párnácskáim, de hamar észbe kapva szorítom őket össze, míg MinSeok egyik keze a tarkómra, a másik a derekamra téved, úgy húz magához közelebb. Nincs nehéz dolga, nem csak azért mert erősebb nálam, hanem azért sem, mert nemigen állok neki ellen. Magam sem tudom, hogy miért. De mikor megérzem száját az enyémen, hírtelen feszítem tenyereim mellkasának próbálva eltolni magamtól, és szorítom össze ajkaimat egyre szorosabban. Persze ez nem tetszik neki, hogy is tetszene? Dühösen szakad el tőlem, majd lök rajtam egy nagyot.
Hangos nyikkanással csapódom a falnak, ahogy Xiumin dühében oda vág. Fájt az érkezés, de nem annyira, hogy különösebb jelét mutassam.
- Már megint ellenkezel? Azt szeretnéd, hogy megbüntesselek? – Simítja kezét a nyakamon lévő nyakörvre, mire én csak megrázom lehajtott fejemet.
- Akkor – emeli fel fejemet az állam alá nyúlva. – Ha legközelebb megcsókollak, enged meg szépen. Olyan ügyesen, mint elsőre – suttogja a végét már a fülembe.
- Te mindig megkapod, amit akarsz? - suttogom a falhoz passzírozódva.
- Mindig. - Felel egyszerűen, majd nyakamnak esik. Szívem szerint ellökném, de félek, ezzel többet ártanék magamnak, mint azzal, ha hagyom magam neki, így némán tűröm a sorsom, de be kell valljam, nehéz csöndben maradni, ha ilyeneket csinál! Pláne, hogy akarom is… Franc. Szemeimet félig lehunyva döntöm kicsit oldalra a fejem, amit egy mély morranással jutalmaz, pedig esküszöm nem volt szándékos. Én nem akartam megkönnyíteni a dolgát, legalábbis nem ennyire. De a testem magától cselekszik és sajnos nem épp a józan eszem kívánsága szerint. Miután Xiumin úgy véli eleget szadizta a nyakamat, visszahajol ajkaimhoz, így nem is kell sokat várnom a legközelebbi csókra. És az a legijesztőbb az egészben, hogy tényleg vártam. Szemeimet behunyva, mély levegőt véve vártam, hogy ajkait újra az enyémekre tapassza. Amint szája az enyémhez ér, és mozgatni kezdi, én is átveszem, egy pillanatnyi tiltakozás nélkül, mozgásának ritmusát, majd mikor végig nyal alsó ajkamon, hogy engedjem be, sóhajtva ejtem le államat. Érzem, hogy elégedett mosoly kúszik a szájára, de jelen esetben jobban lefoglal az, mait a nyelvével csinál. Hihetetlen nyelvtechnikája van a srácnak! Olyannyira, hogy egy pillanatra elkalandoznak a gondolataim, hogy ezek az ajkak és a nyelve teljesen más helyen jár. Úgy mindenhol, rajtam. Még a gondolattól is fel kell nyögnöm, ami nem is lenne baj, ha MinSeok nem ezt a pillanatot választaná arra, hogy oxigénhez juttasson minket.
- Csak nem tetszik valami? – Kérdezi a fülemhez hajolva, majd bele is harap fülcimpámba, ami egy hangosabb sóhajt vált ki belőlem. Muszáj neki minden érzékeny pontomat eltalálni?
- Deh… - hallom meg saját hangomat. Nem elég, hogy zihálok, de még be is rekedtem a… Vágytól? Mi a fasz?! Eh, pont az, ez a fasz itt előttem. Még magamat is meglepem, mikor kezemet felemelve túrok hajába, hogy fejét magam felé fordítva csókolhassam meg. Én, egy heteró srác, egy másik férfit. MinSeokot. De már nincs mit tenni, amint szája újra az enyémhez ér, sóhajtva hunyom le pilláim, hogy nyelve újra táncot járhasson az enyémmel. Míg egymás ajkát faljuk, addig az ő keze felfedezőútra indul testemen, végig simítja a gerincem, amitől jólesően kiráz a hideg, majd kezei fenekemre tévednek, amibe jól bele is markol, úgy húzva magához még közelebb. Én pedig nyikkanva realizálom, menyire be van gerjedve, miattam. De még mielőtt bármit is reagálhatnék erre, ő elszakadva ajkaimtól lép egyet hátrébb, én pedig értetlenül pislogok rá.
- Azt akarom, hogy amikor végre az enyém leszel, ne csak azért legyen, mert én úgy szeretném, hanem azért mert vágysz is rá, hogy az enyém legyél – mondja, majd nemes egyszerűséggel magamra hagy. De, de… én ezt nem értem, hiszen teljesen merev volt, akar ez egyértelmű – már egy ideje – erre most meg… én ezt nem értem, huppanok le az ágyamra gondolataimba roskadva, paradicsom vörös fejjel. Nem értem miért hagyott itt, mert most én is… Te jó ég! Temetem a tenyereimbe arcomat. Felizgultam egy pasira. Nem is akármilyen pasira, MinSeokra! És azt hiszem szükségem lesz, egy hideg zuhanyra, jobb esetben, csak arra.
                Másnap reggel korán ébredek, de amint eszembe juta a tegnap este, nyöszörögve húzom magamra a takarót.
- Hé, ébresztő – hallok meg magam mellől egy mosolygós hangot. Morogva kukucskálok ki a takaró alól, hogy szemben találjam magam egy pizsamás MinSeokkal.
- Hya – sóhajtok, majd oldalamra fordulva fordítottam neki hátat, és bújtam vissza a takaró alá, de őfelsége csak nem hagyott békén. Felült mellettem az ágyban és elkezdte rólam lehúzni a takarót, de nem engedtem neki. Bár felültem, de nem azért mert szándékomban állt felkelni, hanem csak nemes egyszerűséggel Xiuminre dőltem, aki a hírtelen jött súlytól elterült az ágyon így én a mellkasán kötöttem ki.
- Ha eddig tudtál hagyni aludni, akkor most miért nem hagysz, csak még egy picit – motyogtam arcomat mellkasába fúrva, hallgatva nyugodt szívverését. – Egyáltalán mióta vagy itt? – pillantok fel rá.
- Igazából, jóformán egész éjjel itt voltam – mondja, mire én hitetlenkedve pillantok rá. - Beszéltél álmodban, ezért átjöttem megnézni téged, és itt ragadtam – magyarázza, miközben hátamat simogatja, így nem is csoda, ha szinte azonnal visszaalszom, és vagy még két órát szunyálok, mindezt MinSeokon, de ahogy látom ez cseppet sem zavarta. És mivel a mai napot itthon tölti, egész nap élvezhetem a társaságát. Ami nem is lenne baj, ha nem hozna zavarba, minden tízedik percben. Igazat mondott, hogy el fogja érni, hogy én is akarjam őt, na, nem mintha ez olyan nehéz lenne, tekintve, hogy megismerhettem a kedves és vicces oldalát is. Ami, be kell valljam, rettentő aranyos tud lenni, ugyan akkor nem felejti el az ember, kivel is áll szemben.
De a végső kegyelemdöfés erre a napra, este ér, nem máshol, mint a zuhany alatt. Éppen ledobáltam a ruháimat, és beléptem a zuhanykabinba, amikor két erős kar fonódott körém, és szégyen vagy nem szégyen fel is sikkantottam, annyira meglepődtem.
- Csss, nyugi csak én vagyok – suttogja a fülembe MinSeok. Na, kösz. Pont ettől féltem! Rák vörös arccal pillantottam hátra rá, hogy szemben találjam magam mosolygós arcával és vággyal teli szemeivel. – Csak segítek megfürödni.
- Köszönöm, d-de, megy egyedül is – motyogom és zavartan próbálom takargatni magam, ahogy maga felé fordít.
- Ez esetben – emeli meg államat, hogy az ajkaimra suttoghasson. – Mosd meg az én hátamat – kéri, én pedig megfeledkezve pillanatnyi zavaromról mosolyodom el, és kapva az alkalmon fordítom is meg, hogy amint a kezembe kapok egy tusfürdőt kezdjem el mosni a hátát. Gyanúsan hosszú ideig simogatom hideg kezeimmel a forró bőrt, de be kell valljam, nem tudok betelni a puha bőr érintésével. Már kezdenek elég rossz felé kalandozni a gondolataim, mikor Xiumin felém fordul, így kezeim, most mellkasát simítják végig.
- Most én jövök – nyom egy puszit az arcomra, mielőtt még lehajtanám a fejem. Persze most is élek az alkalommal és végig pillantok meztelen testén. Huh, látszik, hogy férfi és az is, hogy sportol, nyelek nagyot, ahogy már háttal állva neki élvezem finom érintéseit. Miután végeztünk egymás fürdetésével MinSeok rám adott egy köntöst, majd segített megszárítkozni is. A fürdés végeztével kiléptünk a szobámba.
- Köszönöm, hogy… hogy segítettél – mosolygok rá, kicsit közelebb araszolva hozzá, majd magam sem hiszem el, amit kérdezek, de tényleg szükségem van rá, hogy jól tudjak aludni. – Kaphatok, esetleg egy… Jó éjt puszit? – kérdezem félve pillantva rá, de ő csak elmosolyodik.
- Persze – hajol ajkaimra, majd egy hihetetlenül finom és gyengét csókban részesít. Ez más, mint a többi volt. Lágy és vigyázó mégis felveri a gyomromban épp lenyugodott pillangókat, de nem bánom, sőt. Nyakát átkarolva viszonzom csókját hasonló puhasággal.
- Jó éjt! – Mosolyog rám, majd nyom még egy puszit a homlokomra és eltűnik a szobáinkat összekötő ajtó mögött. Miért érzem magányosnak magam, most, hogy itt hagyott? Miért vágyom arra, hogy holnap is mellette ébredhessek? Megkedveltem, ezt nem tagadhatom, de… Talán kezdek iránta többet érezni? Nem, az kizárt vagy talán… mégis? Gondolataimon rágódva mászok be az ágyba, majd igyekszem az ajtóhoz lehető legközelebbi szélére húzódni, hogy ennyivel is közelebb tudjam magam, a falap mögött szuszogó férfihoz. Beteg vagy Chen! Állapítom meg, mielőtt elnyomna az álom.