Chen Pov
A reggel korán eljön, túl korán is. Bár nem mondanám, hogy a
tegnapi életem legjobb éjszakái közé tartozna, de lehetett volna kicsit
hosszabb. Egyáltalán nincs kedvem a mai naphoz. Oly annyira, hogy titkon
reménykedtem benne, hogy mikor kinyitom a szemem, a szobámban ébredek, vagy a
Phenjani cellámban, még az is jobb lenne. De sajnos nem. Még mindig ebben a
rémálomban vagyok.
- Gyerünk felkelni - utasít minket az eladónk - tünés
fürdeni, aztán öltözni és enni. Mr. Park nem sokára itt lesz, és ugye nem
szeretnénk megváratni. - Vigyorog ránk elvetemülten ez az elmebeteg és a fürdő
felé kezd löködni. Nem sok választásom lévén lépek be a helyiségbe és zuhanyozok
le gyorsan, jó meleg vízzel, hogy szokjam a hőt. Miután végeztem gyors megszárítkoztam,
majd a törölközővel a derekamon - mert tiszta ruhám ugye nincs - sétálok vissza
a szobába, ahol már csak Baek tartózkodik. Az ágy szélén ül lehajtott fejjel.
Mélyet sóhajtva lépek mellé és ülök le én is.
- Nem bírom nézni, hogy ilyen szomorú vagy - ölelem magamhoz és simogatom a hátát megnyugtatóan.
- Aish, nem is csak az a baj - bújik hozzám - Csak, félek. Félek, attól az embertől, félek tőle, hogy nem találjuk meg JongInt és félek attól, hogy többet nem látom a legjobb barátomat - suttogja, olyan szorosan ölelve, hogy félő eltöri valamimet. Hát igen, négyéves korom óta ismerem Baekit. Mellettem volt, mikor az anyám lelépett, mellettem volt, mikor szét csúsztam és rettenetes testvér voltam, mellettem volt, öt éve is mikor elveszítettem az apám és nekem kellett a kezembe vennem az életem és az öcsémét is. Két helyen dolgoztam egyszerre, de így is nehéz volt, fizetni a sulit, Kainak a táncórákat, számlákat stb. De ő akkor is ott volt nekem, és rengetegszer húzott ki minket a szarból. Közelebb hozott minket Jonginnal egymáshoz. És neki köszönhetem, hogy újra kezdtem a sulit. Igen, ő a legjobb, az egyetlen igazi barátom.
- Nem hagyom, hogy bajod essen - nyugtatom meg, majd eltolva magamtól folytatom - de most könnyítsed meg a dolgom, és menj, fürödj le gyorsan! - BaekHyun eleget tesz kérésemnek és már el is tűnik a fürdő ajtaja mögött. Míg Baek fürdik, meghozzák a ruháinkat. Érdeklődve emelem fel a nekem szánt darabokat, hogy szemügyre vehesem azokat. Na, ne! Én ezt fel nem veszem, vagyis de, de… aish, ez szörnyű! Kegyetlen lelki fájdalmak között szenvedem magamra a ruhákat. Épp az irtó szűk nadrágot rángatom magamra, mikor Baeki kilép a fürdőből, immár tisztán és szárazon. Nem is igen foglalkozom vele - jelenleg a nadrág jobban leköt - míg meg nem hallom halk kuncogását.
- Szerintem ez a helyzet egyáltalán nem vicces - nézek rá csúnyán, de vigyora engem is megmosolyogtat, egy kis fény a sötétségben.
- Most miért? Lehetne rosszabb is - mosolyog tovább halványan, ahogy ő is öltözni kezd. Míg nekem egy szűk - iszonyatosan szűk - fekete farmer és egy fekete fehér ing jutott, addig barátom egy bőrbetétes, hasonlóan szűk fekete nadrágot és egy sima fehér inget kapott. Éppen, hogy felöltözünk, már jönnek is értünk, hogy menjünk enni. Ehhez egyikünknek sincs sok kedve, de egy búcsú áramütéshez sincs, így biztatólag mosolygok BaekHyunra és letuszkolok pár falatot a torkomon. Épp végzünk az evéssel, vagy mivel, mire megérkezik értünk ChanYeol.
- Jó reggelt! - köszön hangosan, mire mindketten összerezzenünk. Abban a pillanatban, ahogy az étkezőbe lép felpattanok, rántva magammal barátomat is. Illedelmesen - meg a faszom - biccentünk az érkezőnek.
- Jó reggelt ChanYeol-shi - rajongja körbe az elrablónk a férfit. Komolyan, mindjárt hányok! - Ebben a percben végeztek az étkezéssel - ad tájékoztatást, mire a colos csak bólint, majd felénk fordulva int, hogy menjünk közelebb hozzá. BaekHyun az, aki előbb mozdul, de látom rajta, mennyire fél. Lassan követem én is példáját, majd ChanYeol elé lépve állunk meg egymás mellett, aki csak körbe járva minket néz véging rajtunk.
- Szép - mondja barátomnak, és a nyaka köré rak egy hasonló "ékszert" mint az enyém. - Óvintézkedés - magyarázza, majd rám pillant. - Megteszi. - Ennyi, most komolyan, csak "megteszem", jut eszembe, mit is? Akarom egyáltalán tudni?
A kis bemutató után, egy kocsihoz vezetnek minket, ahova alig, hogy beszállunk, már adnak is be valami cuccot, amitől hírtelen elgyengülök. Gondolom ez is "óvintézkedés". De nem érek rá sokáig gondolkodni, mert beszippant a sötétség.
Nem tudom meddig lehettem kiütve, de egy kocsi hátsó ülésén ébredek, bekötött szemmel. Érzem, hogy valaki a vállamon szuszog, és csak remélni tudom, hogy Baek az. Kábán érzékelem, hogy megáll az autó, majd hallom, hogy valaki kinyitja az ajtót és eltűnik mellőlem a súly. Kicsit megijedek, hogy elválasztanak minket, de ekkor két erős kar ragad meg és szed ki a kocsiból. Ahogy arcomnak csapódik a hideg levegő, kicsit kijózanodok, de nem sokáig élvezhetem a friss szellőt, ugyan is valaki maga után kezd vonszolni. Bemegyünk valahova, gondolom egy házba, majd egy csomó - számolni se tudom mennyi - kanyar után belöknek egy helyiségbe, majd leültetnek egy - gondolom én - kanapéra.
- Itt marad - hallok egy mély és ismeretlen hangot. Na, kösz. Nem mintha bekötött szemmel és összekötött kézzel messzire jutnék. Percekig ücsörgök egyhelyben, mire valaki ismét a szobába lép. Érzékelem, hogy a közelembe jön, majd azt is, hogy megszabadít a szememet takaró anyagtól. Kíváncsian pillantok fel, de meg is bánom, túlságosan elszoktam a fénytől. Végül pár próbálkozás után sikerül az előttem álló férfira pillantanom. Egy ismeretlen még is kedves mosolyú fiú áll előttem, hm, ha ő lesz, az új gazdim, akkor nem lesz itt gond.
- YiXing vagyok - Persze, tudhattam volna, hogy a Sors nem szeret ennyire, mélázom el, míg a srác kiszabadítja a kezeimet.
- JongDae - mutatkozom be halkan, mire ő csak bólint. Miért van az, az érzésem, hogy tudta ki vagyok?
- Xiumin-shi nemsokára itt lesz, addig foglalj helyet - mondja, majd távozik. És valóban, alig telik el pár perc, egy másik férfi lép a szobába.
- Hát te nem vagy éppen egy vén trotty - szalad ki a számom, mire egy morcos tekintetet kapok válaszul. - Bocsánat - sütöm le a tekintetem. Ez az Chen, utáltasd meg magad még az első percben.
- Nagyon helyes - lép közelebb hozzám, és már épp szólásra nyitja a száját, maikor ChanYeol rombol a szobába.
- Nos, hogy tetszik az ajándékom? - Kérdezi az előttem álló férfit, aki csak vigyorogva fordul felé.
- Tetszik, pont az esetem - kacsint az időközben a kanapéra huppanó férfira.
- Mondtam én, hogy ismerem az ízlésedet - húzza ki magát, majd fel is pattan, mint aki elfelejtett valamit. - De nem is zavarok tovább, hagylak, hadd bontogasd ki az ajándékod - húzza egy perverz vigyorra ajkait. Várjuk, ugye most nem...? Csak rosszul értelmeztem, ugye? Xiumin - mint kiderült - is villant egy hasonló mosolyt, majd meg sem várva, hogy a másik elhagyja a szobát, indul felém. Ijedten kezdek hátrálni, de hamar neki ütközök a falnak. Próbálnék elslisszolni mellette, de erősen megragadja a karomat és visszalök a falnak.
- Xiumin... - motyogom halkan, keresve a szavakat, mit is mondhatnék.
- Neked MinSeok-shi! - rivall rám és esküszöm megijedtem, pedig nem is magasabb nálam, talán még alacsonyabb is, de a karjaiban lévő erő - amikkel a falnak szorítva tart - is bizonyítja, jobb kondiban van nálam. – Nicsak - téved a tekintete, majd azt követően az egyik keze is a nyakamra. - Csak nem engedetlen voltál? - Kérdi, de nem hinném, hogy válaszolnom kell. Mutatóujjával simít végig a nyakörvemen, de mikor véletlen a nyakamhoz ér, épp az ádámcsutkámnál kiráz a hideg. Bassza meg. Érdeklődés villan a szemben álló szemébe és újra végig húzza az úját nyakam legérzékenyebb pontján, és a hatás ismét nem marad el. Ajkaimat összeszorítva tarom vissza a sóhajt, ami kitörni készül belőlem, miközben fülig pirulok. - Ohhó! - húzza kaján vigyorra ajkait. - Csak nem egy szűzhöz van szerencsém? - Hajol hozzám olyan közel, hogy arcomon érzem leheletét. Így közelebbről megnézve, egész szép szemei vannak. Na, jó, ezt most fejezd be JongDae! Riadtan, pipacs pirosan pillantok szemeibe, mire fülemhez hajol. - Nem kell úgy megijedni, nem csinálok veled semmit - huh, ez megnyugtat - még. - Mi van?! Megilletődve pillantok rá, mikor eltávolodik tőlem. Zavartan figyelem, ahogy az ajtóhoz sétálva szól ki valakinek, majd újra felém fordul.
- Most menj YiXinggel, megmutatja, hol a szobád, fürödj le, öltözz át - mondja parancsolóan, míg az előbb említett személy is a szobába lép, és int, hogy kövessem. El is indulok a srác után, de mikor épp elhaladnék MinSeok-shi mellet, ő csak elkapva a karomat ránt vissza magához. - Várlak a vacsoránál, a többit pedig meglátjuk, hogyan tovább, rendben? - Kérdezi szemöldökét felvonva, én pedig csak bólintok egyet, nem hinném, hogy nemleges választ is elfogad. Amilyen szépek a szemei ennek a pasinak, olyan ijesztő és tekintélyt parancsoló a kisugárzása, Egy szóval, kurvára.
- Nem bírom nézni, hogy ilyen szomorú vagy - ölelem magamhoz és simogatom a hátát megnyugtatóan.
- Aish, nem is csak az a baj - bújik hozzám - Csak, félek. Félek, attól az embertől, félek tőle, hogy nem találjuk meg JongInt és félek attól, hogy többet nem látom a legjobb barátomat - suttogja, olyan szorosan ölelve, hogy félő eltöri valamimet. Hát igen, négyéves korom óta ismerem Baekit. Mellettem volt, mikor az anyám lelépett, mellettem volt, mikor szét csúsztam és rettenetes testvér voltam, mellettem volt, öt éve is mikor elveszítettem az apám és nekem kellett a kezembe vennem az életem és az öcsémét is. Két helyen dolgoztam egyszerre, de így is nehéz volt, fizetni a sulit, Kainak a táncórákat, számlákat stb. De ő akkor is ott volt nekem, és rengetegszer húzott ki minket a szarból. Közelebb hozott minket Jonginnal egymáshoz. És neki köszönhetem, hogy újra kezdtem a sulit. Igen, ő a legjobb, az egyetlen igazi barátom.
- Nem hagyom, hogy bajod essen - nyugtatom meg, majd eltolva magamtól folytatom - de most könnyítsed meg a dolgom, és menj, fürödj le gyorsan! - BaekHyun eleget tesz kérésemnek és már el is tűnik a fürdő ajtaja mögött. Míg Baek fürdik, meghozzák a ruháinkat. Érdeklődve emelem fel a nekem szánt darabokat, hogy szemügyre vehesem azokat. Na, ne! Én ezt fel nem veszem, vagyis de, de… aish, ez szörnyű! Kegyetlen lelki fájdalmak között szenvedem magamra a ruhákat. Épp az irtó szűk nadrágot rángatom magamra, mikor Baeki kilép a fürdőből, immár tisztán és szárazon. Nem is igen foglalkozom vele - jelenleg a nadrág jobban leköt - míg meg nem hallom halk kuncogását.
- Szerintem ez a helyzet egyáltalán nem vicces - nézek rá csúnyán, de vigyora engem is megmosolyogtat, egy kis fény a sötétségben.
- Most miért? Lehetne rosszabb is - mosolyog tovább halványan, ahogy ő is öltözni kezd. Míg nekem egy szűk - iszonyatosan szűk - fekete farmer és egy fekete fehér ing jutott, addig barátom egy bőrbetétes, hasonlóan szűk fekete nadrágot és egy sima fehér inget kapott. Éppen, hogy felöltözünk, már jönnek is értünk, hogy menjünk enni. Ehhez egyikünknek sincs sok kedve, de egy búcsú áramütéshez sincs, így biztatólag mosolygok BaekHyunra és letuszkolok pár falatot a torkomon. Épp végzünk az evéssel, vagy mivel, mire megérkezik értünk ChanYeol.
- Jó reggelt! - köszön hangosan, mire mindketten összerezzenünk. Abban a pillanatban, ahogy az étkezőbe lép felpattanok, rántva magammal barátomat is. Illedelmesen - meg a faszom - biccentünk az érkezőnek.
- Jó reggelt ChanYeol-shi - rajongja körbe az elrablónk a férfit. Komolyan, mindjárt hányok! - Ebben a percben végeztek az étkezéssel - ad tájékoztatást, mire a colos csak bólint, majd felénk fordulva int, hogy menjünk közelebb hozzá. BaekHyun az, aki előbb mozdul, de látom rajta, mennyire fél. Lassan követem én is példáját, majd ChanYeol elé lépve állunk meg egymás mellett, aki csak körbe járva minket néz véging rajtunk.
- Szép - mondja barátomnak, és a nyaka köré rak egy hasonló "ékszert" mint az enyém. - Óvintézkedés - magyarázza, majd rám pillant. - Megteszi. - Ennyi, most komolyan, csak "megteszem", jut eszembe, mit is? Akarom egyáltalán tudni?
A kis bemutató után, egy kocsihoz vezetnek minket, ahova alig, hogy beszállunk, már adnak is be valami cuccot, amitől hírtelen elgyengülök. Gondolom ez is "óvintézkedés". De nem érek rá sokáig gondolkodni, mert beszippant a sötétség.
Nem tudom meddig lehettem kiütve, de egy kocsi hátsó ülésén ébredek, bekötött szemmel. Érzem, hogy valaki a vállamon szuszog, és csak remélni tudom, hogy Baek az. Kábán érzékelem, hogy megáll az autó, majd hallom, hogy valaki kinyitja az ajtót és eltűnik mellőlem a súly. Kicsit megijedek, hogy elválasztanak minket, de ekkor két erős kar ragad meg és szed ki a kocsiból. Ahogy arcomnak csapódik a hideg levegő, kicsit kijózanodok, de nem sokáig élvezhetem a friss szellőt, ugyan is valaki maga után kezd vonszolni. Bemegyünk valahova, gondolom egy házba, majd egy csomó - számolni se tudom mennyi - kanyar után belöknek egy helyiségbe, majd leültetnek egy - gondolom én - kanapéra.
- Itt marad - hallok egy mély és ismeretlen hangot. Na, kösz. Nem mintha bekötött szemmel és összekötött kézzel messzire jutnék. Percekig ücsörgök egyhelyben, mire valaki ismét a szobába lép. Érzékelem, hogy a közelembe jön, majd azt is, hogy megszabadít a szememet takaró anyagtól. Kíváncsian pillantok fel, de meg is bánom, túlságosan elszoktam a fénytől. Végül pár próbálkozás után sikerül az előttem álló férfira pillantanom. Egy ismeretlen még is kedves mosolyú fiú áll előttem, hm, ha ő lesz, az új gazdim, akkor nem lesz itt gond.
- YiXing vagyok - Persze, tudhattam volna, hogy a Sors nem szeret ennyire, mélázom el, míg a srác kiszabadítja a kezeimet.
- JongDae - mutatkozom be halkan, mire ő csak bólint. Miért van az, az érzésem, hogy tudta ki vagyok?
- Xiumin-shi nemsokára itt lesz, addig foglalj helyet - mondja, majd távozik. És valóban, alig telik el pár perc, egy másik férfi lép a szobába.
- Hát te nem vagy éppen egy vén trotty - szalad ki a számom, mire egy morcos tekintetet kapok válaszul. - Bocsánat - sütöm le a tekintetem. Ez az Chen, utáltasd meg magad még az első percben.
- Nagyon helyes - lép közelebb hozzám, és már épp szólásra nyitja a száját, maikor ChanYeol rombol a szobába.
- Nos, hogy tetszik az ajándékom? - Kérdezi az előttem álló férfit, aki csak vigyorogva fordul felé.
- Tetszik, pont az esetem - kacsint az időközben a kanapéra huppanó férfira.
- Mondtam én, hogy ismerem az ízlésedet - húzza ki magát, majd fel is pattan, mint aki elfelejtett valamit. - De nem is zavarok tovább, hagylak, hadd bontogasd ki az ajándékod - húzza egy perverz vigyorra ajkait. Várjuk, ugye most nem...? Csak rosszul értelmeztem, ugye? Xiumin - mint kiderült - is villant egy hasonló mosolyt, majd meg sem várva, hogy a másik elhagyja a szobát, indul felém. Ijedten kezdek hátrálni, de hamar neki ütközök a falnak. Próbálnék elslisszolni mellette, de erősen megragadja a karomat és visszalök a falnak.
- Xiumin... - motyogom halkan, keresve a szavakat, mit is mondhatnék.
- Neked MinSeok-shi! - rivall rám és esküszöm megijedtem, pedig nem is magasabb nálam, talán még alacsonyabb is, de a karjaiban lévő erő - amikkel a falnak szorítva tart - is bizonyítja, jobb kondiban van nálam. – Nicsak - téved a tekintete, majd azt követően az egyik keze is a nyakamra. - Csak nem engedetlen voltál? - Kérdi, de nem hinném, hogy válaszolnom kell. Mutatóujjával simít végig a nyakörvemen, de mikor véletlen a nyakamhoz ér, épp az ádámcsutkámnál kiráz a hideg. Bassza meg. Érdeklődés villan a szemben álló szemébe és újra végig húzza az úját nyakam legérzékenyebb pontján, és a hatás ismét nem marad el. Ajkaimat összeszorítva tarom vissza a sóhajt, ami kitörni készül belőlem, miközben fülig pirulok. - Ohhó! - húzza kaján vigyorra ajkait. - Csak nem egy szűzhöz van szerencsém? - Hajol hozzám olyan közel, hogy arcomon érzem leheletét. Így közelebbről megnézve, egész szép szemei vannak. Na, jó, ezt most fejezd be JongDae! Riadtan, pipacs pirosan pillantok szemeibe, mire fülemhez hajol. - Nem kell úgy megijedni, nem csinálok veled semmit - huh, ez megnyugtat - még. - Mi van?! Megilletődve pillantok rá, mikor eltávolodik tőlem. Zavartan figyelem, ahogy az ajtóhoz sétálva szól ki valakinek, majd újra felém fordul.
- Most menj YiXinggel, megmutatja, hol a szobád, fürödj le, öltözz át - mondja parancsolóan, míg az előbb említett személy is a szobába lép, és int, hogy kövessem. El is indulok a srác után, de mikor épp elhaladnék MinSeok-shi mellet, ő csak elkapva a karomat ránt vissza magához. - Várlak a vacsoránál, a többit pedig meglátjuk, hogyan tovább, rendben? - Kérdezi szemöldökét felvonva, én pedig csak bólintok egyet, nem hinném, hogy nemleges választ is elfogad. Amilyen szépek a szemei ennek a pasinak, olyan ijesztő és tekintélyt parancsoló a kisugárzása, Egy szóval, kurvára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése