2. Extra - ChanBeak

Az elmúlt pár nap igen csak eseménydúsra sikeredett. Kai előkerülésétől kezdve, Chen és Xiumin vitáján keresztül, nem is beszélve Minseok húgának a felbukkanásáról, de azt hiszem ez mind kellett ahhoz, hogy most ott legyünk, ahol vagyunk.
Megbeszéltük a fiúkkal, hogy ősszel, Jongdaevel együtt visszamegyünk a suliba. Ebbe nem csakhogy beleegyeztek, de, mivel Chennek van jogosítványa, Minseok vett neki egy kocsit, hogy ne kelljen gyalog járnunk. Megbeszéltük velük azt is, illetve Sehunékkal is, hogy még a hónapban elmegyünk Jejura nyaralni. Így most azt kell mondjam minden rendben van körülöttünk. Oly annyira, hogy ma együtt vacsorázunk Minseokékkal, ami nem csak azért különleges, mert ott lesz Kai és Sehun is, hanem azért is, mert meghívta a húgát és Junmyunt, a húga férjét is. Úgy látszik, komolyan gondolja a dolgokat, mert eleget tesz Chen ultimátumának, hogy béküljön ki a húgával. Vagy csak benőtt a feje lágya, nem tudni.
- Drágám – szakít ki az elmélkedésemből Chanyeol mély hangja. – Nem láttad az ingemet?
- Melyiket a sok ezer közül? – Fordulok felé, hogy elszakítsam a tekintetem a fotóról, amit eddig nézegettem. A kép még akkor készült, mikor megérkeztünk Észak-Koreába, és megálltunk egy szép emlékműnél.
- A fehéret – válaszol a colos, miközben derékig elmerül a szekrényben.
- Sokat segítettél – forgatom meg a szemem, felállva az ágyról. – Ha azt keresed, amit tegnap előtt vettünk, akkor a másik szekrényben nézd meg, ott kell lennie.
- Köszi – feleli, majd eltűnik a másik szekrényben. – Megvan! - Kiált fel diadalittasan, ezzel előidézve nálam egy heveny szívinfarktust.
- Chanyeol, nem meg mondtam már, hogy ne adj ki ilyen hírtelen hangokat! – Dorgálom meg, kezemet a szívemre szorítva, mire rám emeli a tekintetét és elmosolyodva lép elém.
- Ne haragudj életem – nyom egy puszit az ajkaimra. – Este, a vacsora után kiengesztellek érte – suttogja a fülembe perverz hangon, mire én csak mellkason csapom. Na, nem mintha ellenemre lenne az ötlet, de utálom mikor zavarba hoz, ellenben ő túlságosan is élvezi!
- Inkább öltözzünk, mielőtt olyat teszek, amit megbánsz – fenyegetem meg, mire nyüszítve rohan a fürdőbe a kis hülye. Bevallom, amikor először megpillantottam, nem gondoltam volna, hogy valaha is el fog jönni az a pillanat, amikor már nem félek tőle, nemhogy még belé is szeressek! De megtörtént, igazából abban a pillanatban, mikor ebben a szobában keltem és olyan aggodalmas tekintettel méregetett, hogy belesajdult a szívem. Persze Yeolnak is megvannak a maga hibái, ilyen „hiba” például a szexuális étvágya, de amíg ez nem okoz problémát nincs baj, elvégre senki sem tökéletes.
Az egész napos elmélkedések közepette alig vettem észre, hogy eljött a vacsora ideje. Boldog mosollyal az ajkaimon léptem be Minseokék közös házába, hogy azonnal a nappaliba sétálva üdvözölhessem Jongint és Sehunt.
- Szép jó estét! – Karolom át a nyakukat hátulról, cseppet sem zavartatva magam amiatt, hogy a magaság különbségnek köszönhetően, szinte lógok rajtuk.
- Neked is – mosolyog rám Kai, míg Sehun csak morog valamit az orra alatt, nos igen, neki még meg kell szoknia a közvetlen stílusomat, de majd belejön a gyakorlatba.
- Lay! – Akaszkodok is le a két jómadárról, amint meglátom a kínait. Nagyon megkedveltem, amióta itt vagyok. Nem úgy mit Chanyeol bejárónőjét, még szerencse, hogy hetente csak egyszer jön. – Van egy remek ötletem a nyaralással kapcsolatban, de kelleni fog a segítséged – ecsetelem neki a tervem, amibe úgy belemerülünk, hogy észre sem vesszük sem a házigazdák, sem Minseok húgának érkezését.
- Yixing – szólal meg Minseok vészjósló hangon – miért is tartalak téged? – Kérdezi, mire a kínai jéggé fagy mellettem és olyan sápadt lesz, hogy a világos ruháival együtt beleolvadhatna a fehér márványpadlóba.
- Azért, hogy legyen kivel ebédelnem – ölt rá nyelvet Chen, mire mindenkiből kiszakad a nevetés.
- Jaj, majd elfelejtettem. Fiúk, Ő itt Junmyun a sógorom – mondja Minseok és esküszöm, mintha büszkeséget láttam volna a szemeiben csillogni, ahogy Haneulre és Junmyunra néz. Lehet most már tényleg benő a feje lágya, mindez Jongdaenek köszönhetően. – Junmyun ők itt, Chanyeol, a legjobb barátom, Baekhyun az ő élete szerelme, Yixing a lelkiismeretem és Jongdae, az életem értelme – mondja, végig mutogatva kiről beszél, majd a testvérére pillant. -  HaNeul, ti már ismeritek egymást a srácokkal.
- Örvendek – int felénk Junmyun, mi pedig viszonozzuk gesztusát.
- Most, hogy túlestünk a bemutatkozáson, ismerkedjünk meg egy finom vacsora keretei mellet – mondja Chen, mire mind bólogatunk és be is sétálunk a hatalmas étkezőbe.
- Mindenki foglaljon helyet és máris hozom az… - Kezdi Lay, de Xiu félbe szakítja.
- Nem-nem, te szépen leteszed ide a segged – mutat egy székre – és hagyod, hogy a szolgálok végezzék a feladatukat! – Mondja, mire Lay csak hálásan elmosolyodva fogad szót, mi pedig követve példáját helyet foglalunk mellette.
A vacsora nagyon finom volt, pár pohárka jó borral, jóleső viccekkel és kellemes társalgással kísérve. Miután a desszertet is elfogyasztottuk kimentünk egy kicsit a teraszra, hogy egy tea mellet élvezzük a kellemes nyári szellő simogatását.
- Gondoltad volna – lépek Chen mellé, aki nagyon el van merülve MinSeok tanulmányozásában -, hogy mi egyszer egy ilyen helyen kötünk ki majd?
- Hm, nem. Őszintén szólva azt sem, hogy valaha, látva a szüleim példáját, igazán szerelmes leszek, azt meg végképp nem, hogy egy másik férfiba, hogy pont Minseokba leszek szerelmes. – Mosolyog rám.
- Milyen igaz – kuncogok. – Az örök heteró, annak is inkább szingli Kim Magányos Farkas Jongdae megtalálta a szerelmet!
- Megszólalt a gödörből a lyuk – morog – Mintha a Kyungsooval való félresiklott kapcsolatod után azt mondtad volna, hogy többet te sem kezdesz pasival – vigyorog rám.
- Ezek szerint mind a ketten tévedtünk a saját életünkkel kapcsolatban – mosolygok rá.
- De ez így a jó, nem de? – Kérdezi, mire bólintok. – Tudod, nem bánom, hogy anno rábeszéltél arra, hogy menjünk el Észak-Koreába.
- Igaz is, nem is lehetett volna jobb vége! – Bólintok rá, elveszve Chanyeol szerelmes pillantásában. Jongdaenek igaza van, minden jó, ha a vége jó. És ez a vég nem is lehetne jobb!

1. Eextra - SeKai (18+)

Kai Pov.

                Kezdem elveszíteni a reményt, hogy megtaláljuk Chent. Igen, többes szám. Nem értem miért, de SeHun segít keresni a bátyámat, amiért rettentően hálás vagyok, és bár megvett nem kezel úgy, mintha egy tárgy lennék, figyel rám és kedves velem. Igaz azt mondta, hogy ha „ledolgozom” az összeget, amit fizetett értem, elmehetek és választás elé állított, hogy segíthetek neki a munkájában, vagy fizethetek „másként” is, de soha nem volt erőszakos velem. Rám bízta a választást, bár volt egy megjegyzése, hogy másként gyorsabban menne a törlesztés, de van egy olyan érzésem, nem akarja, hogy nagyon hamar itt hagyjam, és ez boldoggá tesz.
- Min gondolkozol ennyire? – Szólít meg elmélkedésem tárgya, így pirulva fordulok el tőle.
- S-semmin – motyogom és már épp kereket oldanék, de SeHun magához rántva akadályoz meg ebben.
- Miért nem tudok hinni neked? – Kérdezi a fülembe suttogva, amitől kiráz a hideg.
- N-nem tudom – dadogom, kerülve a pillantását.
- Nézz rám – kér, de én csak lehunyom pilláimat. Sóhajtva csúsztatja kezét az álamra, majd maga felé fordítja arcomat, de én még mindig nem nézek rá. Szemeimet összeszorítva imádkozom érte, hogy ne kellejen kinyitnom őket. – Ugyan már JongIn – szólít az igazi nevemen, amitől újra végig fut rajtam a kellemes borzongás, olyan érzékien mondja ki. – Nézz rám – kér újra és én nem tudok ellenállni neki, így szemeibe pillantok és azonnal magába szippant a sötét íriszek titokzatos mélysége. – Jól áll a piros – csípi meg az arcomat vigyorogva.
- Ya, ne csináld már!
- Mit ne csináljak? – Hajol közelebb hozzám így érzem az arcomon a leheletét.
- Ezth – suttogom elfúló hangon. Nem kicsit vagyok gáz.
- Nem is csinálok semmit.
- Hát épp ez az – sóhajtok fel és lehunyom a szemeimet.
- Szeretnéd, hogy csináljak valamit?
- Nehm – lehelem, de még én sem hiszem el.
- Biztos?
- Nem. – Mondom, majd abban a pillanatban megérzem Sehun ajkait a sajátjaimon. A csók először finom és lágy, nincs benne semmi vadság, de amint a karjaimat SeHun nyaka köré kulcsolom és leejtve államat engedem be nyelvét az enyém mellé, megváltozik. A fiatalabb a falhoz tol és úgy falja ajkaimat, mintha az élete múlna rajta, a heves csóknak a levegőhiány vet véget.
- Még mindig nem szeretnéd, hogy csináljak valamit? – Kérdezi, miközben a nyakamat puszilgatja.
- Deh.
- És mit csináljak?
-  Nem tudom – gondolkodom el, majd még mielőtt meggondolhatnám magam, rávágom az első választ, ami eszembe jut. – Menjünk a szobádba, a többit rád bízom – motyogom és több sem kell neki, azonnal felkap, amire – cseppet sem férfiasan – felsikkantok.
Amint becsukódik mögöttünk a szobaajtó Sehun már hozzá is passzíroz és újra az ajkaimra tapad.
- Ígérem nem fogod megbánni, hogy rám bíztad az irányítást – suttogja a fülembe és meg is rágcsálja azt, ha már ott van. Az előbbi tapasztalataim alapján efelől kétségem sincs, de SeHunnak valamit tudnia kell. Mert bár nem kifejezetten állítanám magamról, hogy heteró vagyok, ilyesmit még nem csináltam.
- Se-sehun - nyögdösöm a nevét, mire rám pillant. – Nekem, nekem ezh lesz az elsőh... így – nyögöm ki nagy nehezen és érzem, hogy minden eddiginél jobban elpirulok.
- Ez esetben folytassuk valami kényelmesebb helyen – suttogja, majd elrántva az ajtótól dob az ágyra. Örülök, hogy tapasztalatlanságom ellenétre nem kezdett el porcelánbaba módjára bánni velem. Ezt az is tanúsítja, hogy nemes egyszerűséggel letépkedi rólam a ruháimat, majd hasonló sebeséggel szabadul meg a sajátjaitól is, míg már csak egy alsó takar bennünket. Bár a ruhátlanság miatt rettentően zavarban érzem magam, nem állom meg, hogy fel ne kuncogjak türelmetlenségén, ami hamar egy nyögésbe megy át, ahogy ölét az enyémnek nyomja.
- Megőrjítesz – sziszegi a fülembe. – Az első pillanat óta – kezdi el ütemesen mozgatni a csípőjét -, amióta csak megpillantottalak, látni szerettelek volna a fehér ágyneműmön, de az elképzelés, meg sem közelíti a valóságot – harap a nyakamba, mire sóhajaim nyögésekké erősödnek. – Gyönyörű vagy – mondja, mire én, ha lehet, még pirosabb leszek. – és most csak élvezd. – Lassan csókolja végig felső testemet, majd a fogaival húzza le rólam az alsómat. Mérhetetlen zavaromnál csak az élvezetem nagyobb, amit nem is vagyok rest a világba kiabálni, ahogy megérzem SeHun ajkait magam körül. Nőket megszégyenítve nyögök, hol a haját, hol magam mellett a lepedőt tépve. Megérzem ahogy az alhasam megfeszül és tudom közel a vége, így jelzés képpen megtépem SeHun haját, aki ugyan kienged ajkai közül, de nem mászik fel hozzám, csak mélyen szemeimbe pillantva mosolyodik el.
- Mit szeretnél, ha tovább mennénk – kezdi, és egyik ujját megnyalva kezdi el masszírozni bejáratomat, ezzel még inkább eléve a józan eszemet. – Vagy ha hamar abbahagynánk? – Kérdezi és villant felém egy szexi mosolyt.
- Éhn – sóhajtozom, mert csábít a gondolat, hogy hamar túllegyek rajta, de az jobban – még ha az elején kicsit kellemetlen is lesz – hogy együtt élvezzünk el. – Veled szeretnhém befejezni – suttogom.
- Akkor lazíts, ez egy kicsit rossz lesz – figyelmeztet, majd felhajolva hozzám csókol meg, ahogy feltolja bennem egy ujját. Szinte meg sem éreztem, ami történt így, el nem válva ajkaitól, lököm fel a csípőmet. Szerencsémre érti mit szeretnék és azonnal feltolja második ujját is. Ez már valamivel kellemetlenebb, de amíg ajkaimat vagy nyakamat csókolja nem érzek mást, csak élvezetet. De mikor már negyedik(!) ujját tolja fel, már kezd fájni, így hangos szusszantás szakad ki belőlem.
- Mindjárt jobb lesz, de ez szükséges – suttogja a fülembe. Négy ujj? Kérdem én, mekkora farka van ennek?
Nemsokára választ kapok a kérdéseimre.
- Mehet? – kérdezi megcirógatva az arcomat.
- Igehn – sóhajtom és rögtön meg is érzem, ahogy feltolja magát bennem. – Ah – szakad fel belőlem egy kicsit fájdalmas sóhaj, határozottan nem volt elég a négy ujja. Hatalmas van neki, tényleg kibaszott nagy! – Mozogjh – sziszegem és amint megmozdul bennem, mindkettőnk ajkát egy jóleső nyögés hagyja el. SeHun egy kényelmes tempót diktálva mozog, ami nagyon jó, de siethetnénk egy kicsit jobban! Gondolva egyet kulcsolom a felettem mozgó köré a lábaimat, majd fordítva a helyzetünkön kerekedek fölé.
- Ha nem bánod – suttogom, majd gyors tempóban kezdek el mozogni rajta, minden egyes alkalommal mélyen magamba fogadva, hangosan sikítva, ahogy eltalálja a prosztatámat. Ahogy fáradni kezdek SeHun csak a csípőmbe markolva segít a mozgásban, fel-fel lökve a saját csípőjét is. – Ah, Se-sehun! Ezh azh, még egy kicsit erősebbhen – nyögök és ő teljesíti kérésemet. Minden egyes mozdulattal egyre közelebb juttatva magunkat a csúcshoz. Kezeimmel az alattam fekvő alhasán támaszkodok és ahogy érzem megfeszülni, tudom már nincs messze neki a vég, ahogy nekem sem. Hát még amikor minden egyes visszaereszkedésnél az öléhez nyom, ezáltal még mélyebre kerülve bennem. Alig két perc múlva egymás nevét nyögve élvezünk el, majd kimozogva az utolsó élvezethullámokat dőlök a mellkasára.
Egy ideig csendben pihegünk immár egymás mellet fekve a vékony takaró alatt, amikor nem bírok tovább magammal és megszólalok.
- SeHun.
- Hmm? – pillant le rám, ahogy a hajamat babrálja.
- Mi lenne, ha… - kezdem, de a zavarom hamar úrrá lesz rajtam.
- Ha?
- Ha ezzel nem törlesztenék semmit – motyogom, mire elmosolyodik, így felbátorodva folytatom. – Meg a tegnapi, meg tegnap előtti, meg az előtti munkámmal sem? – Kérdezem és reménykedve pillantok, ahogy látom, boldogságtól csillogó szemeibe.
- Akkor nagyon boldog lennék – suttogja, majd megcsókol – Remélem soha nem jut eszedbe törleszteni – suttogja a fülembe, majd szorosabbra fonja körülöttem a karjait és így nyom el minket az álom.

13. Fejezet (18+)

Xiumin Pov:

                Mély levegőt véve pillantok újra Chenre, aki csak a padlót nézve áll egyhelyben várva, hogy megszólaljak.
- JongDae – szólítom meg, de ahelyett, hogy rám nézne, csak elfordítja a fejét. – Tudom, hogy haragszol rám és meg is értem, de… Aish – nehéz az érzésemről beszélni, pláne közönség előtt, pillantok SeHunra, aki csak karon ragadva vezeti ki Kait a szobából, ezzel kettesben hagyva minket. Egy újabb mély levegő után közelebb sétálok Chenhez és az álla alá nyúlva kényszerítem, hogy nézzen a szemebe, de megrémít az üres, fakó tekintet, ami visszanéz rám.
- Mit tettem – suttogom, hüvelykujjammal megcirógatva a puha bőrt. – Egy szemétláda vagyok – jelentem ki, az egyértelműt.
- Az – szól hozzám Chen és nem érdekel, hogy mit mond, csak az, hogy beszél hozzám.
- Én, nem tudom mi ütött belém, sok baromságot mondtam tegnap este, de nem gondoltam komolyan.
- És ezt el is kéne hinnem? – Kérdezi, ellépve tőlem, majd hátat fordítva kezd beszélni hozzám. – Nézd, hálás vagyok neked, amiért megkerested Kait, de… Mikor fogjuk fel végre, hogy ez nekünk nem megy? – Fordul felém könnyeit hullatva.
- Ezt te magad sem hiszed el – lépek hozzá, hogy letörölhessem könnyeit, és a legnagyobb meglepetésemre nem húzódik el. Még van remény.
- Deh – leheli remegő hangon.
- JongDae, én szeretlek – fúrom a tekintetem az övébe és látom meglepi a kijelentésem, de boldogság csillan a szemében. Meglepően könnyen ki tudtam mondani, könnyebben, mint LuHannál és innen tudom, tényleg szeretem. – És azt is tudom, hogy te is szeretsz engem – simítom kezem a nyakában lévő láncra.
- E-ezt meg honnan veszed?
- Innen – mutatom meg neki a saját láncom, amit lassan összekapcsolok az övével. – Látod, ezek a láncok külön nem az igaziak, de együtt igen. Pont, mint mi – suttogom. – Nélküled nem vagyok ember, de veled sem. Ha mellettem vagy, több vagyok annál. Boldog vagyok, és képes vagyok más szemmel nézni a világra. És tudom, hogy csúnya dolgokat mondtam, de dühös voltam, haragudtam leginkább magamra és ezt sajnos a rossz embereken vezettem le. Nem szabadott volna azt mondanom, amit és nem szabadott volna kétségek között egyedül hagynom téged, de ez nem fordul elő többet. Szeretlek JongDae és szeretném, ha boldog lennél, velem – mondom és reménykedve nézek szemeibe.
- MinSeok – suttogja halkan és látom, hogy tiltakozna, de nem hagyhatom így ajkaimat az övére tapasztom, és igyekszem minden érzésemet a csókba sűríteni. Chen először nem csókol vissza, de egy pillanatban megtörik a jég és nyakamat átkarolva viszonozza csókomat, legalább annyi érzelemmel.

Chen Pov

- Szeretlek – szalad ki a számon, amint elválunk egymástól és bár az igazat megvallva nem ez volt az első szó, amit mondani szerettem volna neki, de felesleges lenne tagadni, amit már mind a ketten tudunk.
- Akkor, haza jössz velem? – Kérdi Xiu, mire én csak elmosolyodom.
- Igen, de… Csak akkor, ha megígéred, hogy kibékülsz a húgoddal és nem kell még egyszer még csak hasonlón sem keresztül mennem!
- Ezzel, nem lesz gond – csókol meg újra, de mielőtt nagyon bele melegednénk a dologba egy halk köhintés zavar meg minket.
- JongDae – szól hozzám JongIn. – Jól át gondoltad ezt? Itt is maradhatsz. Nem kéne azaz kell vele menned – aggodalmaskodik, de SeHun csak befogja a száját, majd ránk vigyorog.
- Kai úgy érti, hogy bárikor aludhatsz itt vagy átjöhetsz, ha akarsz, de mind tudjuk, hogy neked, főleg ma este, jobb MinSeoknál – kacsint ránk, majd elengedi a csapkodó Kait.
- Ohm, köszönöm, hogy itt lehettem, de… Azt hiszem most vissza megye… - Kezdem, de MinSeok félbe szakít.
- A-a, nem jössz vissza – fordul felém mosolyogva, amivel teljesen összezavar. – Haza jössz! – Javít ki, majd nyom egy puszit az arcomra.
 Még elbúcsúzunk Kaiéktól, majd Xiu háza felé vesszük az irányt.
- Haza – suttogom magam elé, már fél úton. – Ez tetszik így – mosolygok Xiuminre.
- Hát, jó lesz, ha hozzá szoksz, mert most már életed végéig ott fogsz maradni nálam! – Vigyorog, megsimogatva a combomat, amitől kiráz a hideg és fel kell sóhajtanom. Hihetetlen, alig egy napot voltunk külön, de már mérhetetlenül hiányzott az érintése. De ezzel nem vagyok egyedül, mert amint becsukódik mögöttünk a ház ajtaja MinSeok már tapad is az ajkaimra és lassan elkezd kihámozni a ruháimból. Hangosan nyikkanva érkezem a kanapéra, már meztelen felső testtel és MinSeok pont csak annyi időre távolodik el tőlem még lekapja magáról a pólóját és már dönt is hanyatt újra ajkaimra tapadva, hevesen csókolva.
- Xiu – motyogom, mire a szemeibe pillant. – Alig egy napot voltam távol… - motyogom, na nem mintha ellenemre lenne a dolog, de ez itt akkor is egy kanapé!
- Tudom – puszil a nyakamra, amitől kiráz a hideg -, de nem bírnék ki még egy napot azzal a tudattal, hogy nem vagy az enyém – suttogja a fülembe, majd meg is rágcsálja azt.
- De ez nem jelenti azt, hogy ne bírd ki a szobádig – kuncogom eltolva magamról, majd kimászva alóla futok a szobájába, hogy amint beérek az ágyra vessem magam, majd feltérdelve várjam az érkezését.
- Nem fogócskáztunk még eleget? – Kérdezi, amint belép egy széles vigyorral az arcán.
- Hadd gondolkozzam, de – suttogom, majd lerántva magamhoz tapadok az ajkaira, falva a puha párnácskákat.
- Várj – suttogja az ajkaimra, majd felállva lép a könyvespolchoz, hogy némi kutakodás után egy kis kulcsal a kezében térjen vissza.
- Mi az? – Nézek rá gyanakodva, ahogy visszatérdel elém az ágyra.
- Ez itt – kezd el matatni a nyakörvemnél – a szabadságod – suttogja, majd megszabadít a kis fémpántól és a földre hajítja. – Ez már felesleges, van jobb – mondja végig simítva a láncomon.
- Oh, pedig már kezdett a szívemhez nőni az a vacak – kuncogom, majd átkarolva a nyakát dőlök el vele az ágyon. – De most van fontosabb dolog annál, hogy megsirassam – suttogom a fülébe, majd beleharapva a nyakába szívom meg a puha bőrt. Nehogy már csak én legyek az övé. Hevességemre hasonló hevesség a válasz így nem is csoda, hogy hamar lekerülnek a ruhák, így már meztelenül fekszünk az ágyban egymásba gabalyodva. Meglepett nyikkanás hagyja el ajkaimat, amikor MinSeok fordítva rajtunk kerül alám.
- Most te irányítasz – mondja az oldalamat cirógatva.
- Wow, tényleg?
- Igen. Azt teszel, amit csak akarsz.
- Amit csak akarok? – Húzom perverz vigyorra az ajkaimat, mire nyel egy nagyot, de végül csak rábólint a dologra. Csábító a gondolat, hogy én legyek a domináns fél, de talán majd máskor, ha szeret úgy is megengedi. Márpedig MinSeok szeret. De jelen pillanatban mindent megadnék azért, hogy újra magamban érezhessem. Beharapva alsó ajkamat pillantok le rá, majd elmosolyodva csókolom meg, újra alá fordulva.
- Ez esetben, ha az van, amit én akarok – suttogok a fülébe – tégy a magadévá!
Nem is kell kétszer mondanom, Xiu csak elmosolyodva csókol meg.
- Ahogy akarod! – mondja, majd csókjaival elindul lefelé a testemen.
- Várjh – lihegem – Neh így – mondom, és remélem nem bánom meg a döntésem. Ah, mit izélok, érte bármit! MinSeok csak meglepetten pillant rám és döbbenete csak tovább fokozódik, mikor hátra döntöm a hatalmas ágyon és öléhez hajolok.
- Chen ezt nem kellh – kezdi, de még mielőtt megállíthatna, vagy meggondolnám magam, megnyalom ajkaimat és a számba veszem merev tagját. Hm, nem is rossz, sőt egész finom. Kezdek el cuppogni rajta ráérősen. Érzem, hogy minden izma megfeszül és próbálja nem fellökni a csípőjét, így megelőzve a bajt lefogom azt, majd ellazítva a torkomat engedem mélyen le, minek hatására hangosan felmorran, imádom. Ezt még megismétlem párszor és esküszöm én még folytatnám, olyan jól elvagyok, de Xiu felránt magához, majd kicsókolva belőlem a szuszt is fordít maga alá.
- Ugye tudod, hogy ezt nem lett volna muszáj?
- Miért? Annyira rossz volt? – Incselkedem vele, tudva, hogy nem hiába nem hagyott tovább lent, hihi.
- Büntetést szeretnél a szemtelenségedért? – Kérdezi szemöldökét felvonva, mire nekem rossznál rosszabb és izgatóbbnál izgatóbb dolgok jutnak az eszembe.
- Elég nagyfiú vagy te ahhoz? – Kérdezem tovább feszítve a húrt.
- Azt majd meglátjuk – mondja, majd olyan élvezetekben részesít, hogy csoda, hogy nem ájultam el. Anyám, azt hiszem most tényleg kihúztam a gyufát. Már készen állnék csupán az ajkaitól elmenni, de nem engedi az állatja, mire elégedetlenül morranva pillantok le, hogy mit csinál, de csak egy sunyi pillantást kapok válaszul, majd megérzem forró nyelvét végig szántani bejáratomon.
- Istenem – nyögöm, leejtve a fejem. – Ugye ezt te sem gondoltadh, ko-komohlyanh? – Nyöszörgöm, mert tovább matat a nyelvével ott, ahol nem kéne. De, halál komolyan gondolta. Ha nem szeretném annyira veszettül, mint amennyire szeretem, csak ezért megérte volna vele maradni. Eh, olyan vagyok, mint egy olcsó kúrva, még úgy is nyögök. Már másodszor érzem magam nagyon közel a csúcshoz, és már másodszor nem enged elmenni. Megállva a mozgásban vár pár percet, míg hangosan zihálva lehiggadok, majd minden jel nélkül tolja fel az első ujját, amitől felsikítok. Nem fájt, de meglepett. Alig egy perc múlva már két ujja van bennem én meg úgy nyögök, mintha muszáj lenne.
- Ah, még! – utasítom, mire feltolja még egy ujját, de ez az én állapotomban már nem elég. – Ennél is! – nyögöm, mire egy nagyobbat döf ujjaival, így fel kell sikítanom.
- Mit szeretnél? – Mászik fel hozzám kihúzva ujjait nyomja nyílásomhoz, forró lüktető farkát.
- Tégedh.
- Hogy kell szépen kérni? – nyomja hozzám farkát, de nem teszi be.
- Ne szórakozzh! – sóhajtom, de csak eltávolodik tőlem.
- Hát, ha nem tudod szépen kérni, akkor nem is akarod igazán – mondja, mire kipattannak a szemeim.
- Mi van? MinSeok, a kurva életbe is, dugj már meg – mordulok rá, visszarántva magamhoz – Még ma, ha kérhetem – mondom, mire újra megérzem farkát a bejáratomnál. – Csináld már, kérlek! – nyögöm ki, amit hallani akar, majd sikkantok is fel, ahogy egy határozott mozdulattal tövig tolja magát bennem. – Az Istenit! Mozogj! – Kérem és ő teszi is. Olyan tempóban kezd el lökni, hogy csoda, hogy az ágy nem dől össze. – Gyorsabban! – nyöszörgöm és nyakába karolva rántom le magamhoz, egy csókra, csípőmmel felvéve a mozgás ritmusát. Csókunkat megszakítva sikítok fel, ahogy meglöki prosztatámat, majd lábaimat feljebb húzva biztosítok neki több helyet. – Ott! – nyögöm. Hihetetlen, hogy képes vagyok végig pofázni az egészet.
- Azt mondod ott? – Kérdezi Xiu lelassítva a mozgását, de annál mélyebben lökve, újra eltalálva a prosztatámat.
- Azth – sóhajtom, majd nevét kezdem nyögni, ahogy lassan újra visszagyorsul, mélyen belém lökve magát. – Szerethlekh! – nyögöm, és abban a pillanatban érzem, hogy elmegy bennem és a tudat, hogy ezt én okoztam, plusz az arca látványa engem is az orgazmus szakadékába ránt.
- Én is szeretlek – csókol meg MinSeok, majd kicsusszan belőlem, amivel egy kisebb sóhajt vált ki belőlem. Ahogy mellém fekszik azonnal a mellkasára telepszem, majd kis köröket rajzolgatok rá az ujjaimmal.  A meghitt csendet csak légzésünk és a néha egymástól lopott csókok zaja zavarja meg. Így pihegve nyom el minket lassan az álom, tudva, hogy nem csak holnap, de még jó hosszú ideig ér majd minket egymás mellett a reggel.

12. Fejezet

Chen Pov

                Sírva rugdostam a talajt egy buszmegállóban álldogálva mígnem egy ismerős fehér Hyundai IX35-ös meg nem állt mellettem, amiből azonnal ki is pattant Kai, akit követett SeHun is.
- Neh, hara-haragudjatok, hogy…hogy – szipogom, de nem hagyják, hogy befejezzem. JongIn a kocsi hátsó része felé terelve ültet be, majd pattan is be mellém, míg SeHun újra a vezetőülésben foglal helyet. Az, hogy képes volt az éjszaka közepén Kai egyetlen kérésére a keresésemre indulni bebizonyítja, valóban szereti az öcsémet. Keserédes mosollyal az ajkaimon fordulok JongIn felé.
- Becsüld meg nagyon ezt a fiút és soha ne enged el magad mellől, mert ő tényleg, igazán szeret – suttogom.
- Tudom, és igyekszem – motyogja Kai -, de JongDae, mi történt? – Kérdezi, én pedig szó szerint elsírom neki az eseményeket, mire SeHun kijelenti, nem is kérdés, hogy náluk maradok, ameddig csak kell.

Xiumin Pov

                A húgommal való vita után egy jó hosszú sétára indultam, hogy lenyugodjak, de nem igazán jártam sikerrel, majd mikor már vagy a huszadik kört róttam leesett mi is a baj. Nem friss levegőre, hanem Chenre van szükségem. Még mindig kicsit feldúlt állapotban indultam vissza a házba, hogy kikerülve az aggodalmaskodó YiXinget azonnal JongDae szobája felé vegyem az irányt, aminek ajtaja előtt megálltam és véve egy mély levegőt kopogtam be rajta, de nem érkezett válasz. Újra kopogtam és füleltem, hátha hallok valamit, de a szobában teljes csönd honolt. Halkan nyomtam le a kilincset, nehogy felkeltsem Chent, ha esetleg alszik, de ő nem volt az ágyban. És nem csak, hogy ott nem, de a szobában sem. Belépve pillantottam körbe, majd léptem a fürdőbe, hátha ott van, de nem volt. Ijedten indultam keresésére az egész lakásban, még Lay-t is megkérdeztem, nem-e látta, de a kínai is csak a fejét rázta. Miután végig jártam a házat kétségbe esetten mentem vissza a szobájába, ahol fáradtan és szomorúan rogytam az érintetlen ágyra. Csak nem vette komolyan, amit mondtam? Dehát, hogy is gondolhatta, hogy ilyet tennék vele, hiszen, hiszen szeretem! Hasít belém a felismerés. Én Kim MinSeok, Luhan halála után újra szerelmes tudtam lenni, újra ember és most nagyon úgy néz ki elbasztam. Ingerülten túrok a hajamba körbe pillantva a szobán, hátha látok valamit, ami elárulja hova mehetett, de nem találok semmit. Vagyis az erős túlzás, hogy semmit. Felállva az ágyról sétálok oda a földön heverő lánchoz, majd kezembe véve kezdem el vizsgálgatni. Egy páros lánc, de egyedül van. Istenem add, hogy a másik fele még Chennél legyen, mert az azt jelenti, még helyrehozhatom azt, amit elcsesztem. JongDae, csak találjalak meg, hogy elmondhassam szeretlek!
                Idegesen dobolok az ujjaimmal a kormányon, ahogy várom, hogy az az átkozott lámpa zöldre váltson. Ahhoz, hogy megtaláljam Chent, meg kell előbb látogatnom valakit, taposok a gázba magasról szarva a sebességkorlátozásra, amint a lámpa szabad utat jelez, így pár perccel később leparkolok egy takaros kis ház előtt, ahol kipattanva a kocsiból tenyerelek is a csengőre. Így a korai időpont ellenére sem meglepő, hogy milyen hamar kinyílik az ajtó. De a falap mögött nem az a személy áll, akire számítottam.
- HaNeul itthon van? – Kérdezem a férfit, aki csak meglepetten pislog rám.
- Édesem, ki az? – Hallom meg a húgom hangját a háttérből. – MinSeok? – Lepődik meg rám pillantva.
- Hol van?
- Kicsoda? – Kérdez vissza, ahogy beengednek a lakásba.
- Mégis ki? Chen! Hova vitted?
- Eltűnt?
- Jaj, ne add itt a hülyét. Megmondtad már Luhannál is, és most JongDaenél is, ha baj lesz elhozod őket. Luhant nem sikerült, de Chent igen. Hol van? Vagy kérdezzem inkább az aktuális ágymelegítődet? – Pillantok a férfi felé.
- Nem tudom hol van a srác! – Kiabál rám HaNeul, majd az ajtó felé kezd tolni. – És JunMyun nem alkalmi partner, hanem a férjem, amiről tudnál, ha nyolc hónapja eljöttél volna az esküvőmre, amire egyébként meghívtalak – tárja ki előttem az ajtót. – És az, hogy Chen lelépett rohadtul a te bajod és hibád, mert egyszerűen nem tudod értékelni, ha valaki minden faszságod ellenére szeret és elfogad annak, aki vagy! – Kiabálja, majd nemes egyszerűséggel rám csapja az ajtót.
                A HaNeullel lefolytatott beszélgetés után csak még jobban mardosni kezdett a lelkiismeret, mint előtte. Eddig is tudtam, hogy az én hibám, hogy elment, de ezek után kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is megbocsát. A húgomnak igaza volt velem kapcsolatban, és erre ő maga a legjobb példa, mert annak ellenére, menyiszer bántottam őt, valóban az életét teszi kockára értem és még csak meg sem köszönöm. HaNeultől a legjobb barátom felé vezetett az utam, hátha BaekHyun tud segíteni, hol lehet JongDae. Ahogy eszembe jut a fiú kezem akaratlanul is a láncra téved, amelyet azután, hogy hajnalban megtaláltam rögtön a nyakamba is akasztottam, kell valami, ami összeköt vele, ami érezteti velem, hogy velem van még akkor is, ha éppen távol jár.
                Amint leparkoltam ChanYeol háza előtt már rohantam is be a házba, egyenesen Chan hálójáig, ahol ott találtam az éppen ébredező párt.
- Baek – léptem az ágy mellé – segítened kell!
- Mi? Mi történt? – pillant fel rám és barátom is érdeklődve fordul felém.
- Chen, elment – suttogom és a sírás kerülget, pedig Luhan halála óta nem sírtam.
- Mégis hova? – kérdi BaekHyun egyre éberebben.
- Épp ez az, fogalmam sincs. A húgommal való tegnapi vita után elmentem otthonról, hogy kiszellőztessem a fejem, és mire haza értem már nem volt ott. Kerestem már, még HaNeulhöz is elmentem, de fogalmam sincs hol lehet…
- Mi az, hogy elment, és mi az, hogy te tegnap leléptél? Kurvára de otthon kellett volna maradnod és azonnal elmagyaráznod neki, hogy csak a harag beszélt belőled és akkor most nem tartanánk itt – Csesz le BaekHyun és más körülmények között kikérném magamnak ezt a hangnemet, de most igen is jogos, hogy így beszél velem.
- Tudom – most már. – Van ötleted, hogy hol lehet most?
- Szerintem haza nem ment, ahhoz túl messze lakunk, hogy oda menjen. A közelben kell lennie, ahol biztonságban érzi magát, ahol nincs egyedül és tud felejteni… - mondja Baek. Felejteni? Nem, azt nem hagyhatom mert én képtelen lennék elfelejteni őt!
- Köszönöm – pillantok hálásan a fiúra, majd el sem köszönve indulok útnak – Azt hiszem tudom, hol van!
- MinSeok! – szól utánam BaekHyun – Ajánlom, hogy találd meg és hozd ezt rendbe, de kurva gyorsan! – Mondja, majd legyezni kezd a kezével, hogy tűnjek már el. Nem kell kétszer mondania, villám sebeséggel pattanok be a kocsimba, majd indulok is útnak SeHun és JongIn háza felé. Mikor egyeztettünk a dupla randival kapcsolatban szóba került, hogy találkozhatnánk ott is, de elvetettük az ötletet, de a lényeg most az, hogy megvan még a cím. Chen, csak legyél ott!
                Leparkolva a hatalmas építmény előtt, torkomban dobogó szívvel sétáltam az ajtóhoz és csöngetek be.
Pár perc múlva JongDae öcse nyit ajtót, de amint meglát eltűnik a mosoly az arcáról.
- Te meg mit keresel itt?
- Chent – válaszolom, majd meg sem várva az engedélyt lépek be a házba, ahol a nappaliba sétálva, megpillantom a kanapén összetörten üldögélő fiút, aki amint meglát már indulna is az emelet felé, de a hangom megállítja.
- JongDae várj, kérlek! Beszélnünk kell! – Mondom, mire ő csak mélyet sóhajtva fordul felém, várakozóan pillantva rám. Uram, most segíts meg!

11. Fejezet

Chen Pov

Döbbenten és értetlenül pislogok az előttem állókra. Nem tudom hova rakni ezt az egészet.
- Bizonyára meglep a találkozás. Gondolom a létezésemről sem tudtál – fordul felém HaNeul, már a kanapén ülve.
- Valahogy úgy – motyogom.
- Hát igen. MinSeok nem igen szokott mesélni rólam az embereknek, nem vagyunk túl jóban, sajnos.
- De miért? – Szemöldök ráncolva meredek magam elé. Értem én, hogy a testvérek néha összezörrennek, megszámolni sem tudnám hányszor kaptunk össze Kaijal, de az valahogy nem fér a fejembe, hogy utálhatja valaki annyira a testvérét, hogy még csak a létezéséről se beszéljen.
- Mi nem vagyunk édes testvérek. Más az anyánk. Egészen pontosan az apja, az én anyámmal csalta meg az övét. Mikor anyám meghalt, akkor kerültem a családba, ami nem volt túl jó hatással MinSeok szüleinek a házasságára. Hamar el is váltak, és MinSeok anyja elment. Azóta utál – mosolyog keserűen.
- Hát, ez neked sem lehetett könnyű, de meg tudom érteni Xiumint is. Az én anyám is lelépett egy másik férfi miatt – húzom el a számat, és HaNeul már épp mondana valamit, amikor is BaekHyun hangja üti meg a fülemet.
- Chenie, ezt nálunk hagytad – lóbája a kezében, azt a kis csomagot, amelyben a MinSeoknak szánt nyaklánc pihen. – hát ő meg? – Pislog a mellettem ülő nőre, de mielőtt még bármit mondhatnék ChanYeol bukkan fel az ajtóban, és amint megpillantja HaNeult elsötétült tekintettel mordul rá.
- Te meg mit keresel itt? MinSeok nem fog örülni annak, ha itt talál.
- Tudom, nem kell aggódni eltűnök, amint lehet. Csak szólni akartam, hogy néhány ügyfeletek korrupciós ügybe keveredett, néhányukat már le is tartóztatták, szóval jó lenne, ha minél előbb és feltűnésmentesebben kilépnétek az üzletekből, nem kéne, hogy szimatoljanak utánatok – vázolja a helyzetet én pedig megilletődve pislogok rá.
- Mégis mivel foglalkozol te, hogy ilyeneket tudsz?
- Az Állam Ügyészségi Hivatalban dolgozom, mint ügyvéd. Bár MinSeok ki nem állhat és Chan sem igazál kedvel, azért igyekszem segíteni nekik, nem kéne, hogy… - magyaráz, de egy dühös hang félbeszakítja.
- Hogy volt képed ide jönni? – Morran Xiumin és megfagy a levegő a szobában.
- Csak infor…
- Nem érdekel! Takarodj innen! Nem izgatnak a hazugságaid, és ha jól emlékszem a segítségedet sem kértem soha!
- Na nem mintha kérned kellett volna! Az állásomat és a jóhírnevemet kockáztatva rángattalak ki már egy párszor a szarból és ez a hála? – Kezd vitába a testvérpár, mi meg csak csendben figyelünk.
- Hála? Nekem kéne hálásnak lennem? Mégis miért, azért, hogy tönkretetted a családomat? Aztán amit Luhannal is csináltál, hogy ne is kezdjem a legelején!
- Úgy tűnik abból sem tanultál, hogy mi lett Luhannal! – Csattan fel a lány egyre hangosabban. – Vagy különben miért van itt ő? – mutat rám. – Nem megmondtam neked, hogy elég, hogy ChanYeol embereket vesz, neked nem kéne? Így is kurva nagy baj lehet belőle!
- Chent hagyd ki ebből! – Kiabál MinSeok villámokat szóró tekintettel, de a következő mondatól, a szívem megáll a dobogásban, majd darabokra is törik. – Egyébként se érdekeljen mire költöm a pénzem! Ha amiatt aggódsz, hogy csődbe megyek és tőled fogok kölcsön kérni, nem kell aggódni, bőven visszahozza az árát! – Kiabál és nálam elszakad a cérna. Könnyeimmel küszködve pattanok fel a kanapéról, majd rohanok fel a szobámba. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, el is fordítom a zárban lévő kulcsot, majd a másik ajtó elé tolva egy éjjeli szekrényt kuporodom a sarokba, hangosan zokogva. Mérhetetlen a fájdalom, amit érzek. Nem elég, hogy – ezek szerint – Xiumin hazudott és ő vett meg, még a szívemet is összetörte. Nem is az fáj a legjobban, hogy nem mondott igazat, az, hogy eladna, hanem az, hogy nem szeret. Én hittem benne, feladva az elveimet lettem a szajhája… Bele szerettem, tiszta szívemből, erre ő… képes ezt tenni velem.
Órákon át zokogva ültem a sarokban, kezemben a kis csomaggal, amiben a láncok voltak. Mikor elfogytak a könnyeim, keserű mosollyal az arcomon nyitom ki a kis dobozkát. Kivéve az ékszert kezdem el nézegetni azt. Elképesztő, hogy megvettem, mert… Az Istenit is, még mindig szeretem, de… Nem lesz ez így jó. Nem maradhatok itt, mert…. Akármennyire is ver hevesen a szívem, ha rá gondolok nem tudok neki megbocsájtani, és nem is akarok. Fáj, rettentően fáj – dobom a földre a láncokat és kezdem el összekaparni magam - az, amit tett, és bár szeretem, nem maradhatok itt. Eddig is csak kihasznált, és ezután is csak azt tenné, aztán ha rám unt eladna, sorakoznak a sötétebnél sötétebb gondolatok a fejemben. Könnyeim újra folyni kezdenek, ahogy magamhoz veszem, azt, ami kellhet, felkapok egy kapucnis pulcsit, majd mély levegőt véve fordulok az ajtó felé, de valahogy nem tudok elindulni. Szomorú tekintettel fordulok a földön heverő láncok felé, mély levegőt véve hajolok le és veszem fel a világosabb szívféllel díszített láncot, majd azzal a lendülettel teszem is a nyakamba. Kell egy emlék, ami hozzá köt, amíg nem leszek elég erős ahhoz, hogy felejtsek.
Végül erőt véve magamon osontam ki a házból, és indultam el a város felé. Nem tudtam pontosan hova tartok, de végül egy utcai telefonnál megtorpanva halásztam elő némi aprót a zsebemből és tárcsáztam, azt az embert, akire most szükségem volt. Aki segíthet abban, hogy eltűnjek ebből a rosszra fordult tündérmeséből. Pár csörrenés után egy álmos hang szólt a telefonba.
- A városban vagyok, el kellett jönnöm onnan – pityergek, remélve felismeri a hangomat – nem vagyok messze a háztól.
- Chen? Istenem, mi történt, hogy az éjszaka közepén léptél le? – Érkezik az aggódó kérdés a vonal másik végéről.
- Ez, hosszú. Kérlek gyere értem JongIn!

10. Fejezet

Chen POV

Reggel arra kelek, hogy melegem van. Fintorogva nyitom ki szemeimet, de amint meglátom, mi okozza a túlfűtött hangulat, rögtön el is mosolyodom. Egyik kezemet megemelve simítok végig a felettem fekvő MinSeok karján. Arcát a nyakamba fúrja, míg fél testével rajtam fekve szuszog. Amint megérzi érintésem, szusszant egy nagyobbat, de nem kel fel, csak szorosabbra fonja karjait körülöttem. Az eddigi melegség forróságba csap át, ahogy a nyakamon érzem leheletét. Eszembe jut a tegnap éjszaka, és nem bírom levakarni az elégedett vigyort az arcomról. MinSeok hátát cirógatva merülök el az emlékekben. Még soha, senki kedvéért nem fordultam ki magamból ennyire, mint tegnap. Olyan voltam, mint egy olcsó kis kurva, de Xiumint ez boldoggá tette, a maga módján, és ez engem is megörvendeztet. Amikor ide kerültem mindent meg adtam volna azért, hogy eltűnhessek, de most csak azt szeretném, hogy minden reggelem olyan legyen, mint a mai. És hogy az éjszakáim többsége is olyan legyen, mint vele volt, eddig mindig. Voltak már barátnőim, de egyikük sem tudta elérni, hogy alig, hogy elmentem, máris újra akarjam. De MinSeoknak sikerült, és…
- Jó reggelt! – Még a gondolataim is elakadnak, amikor meghallom Xiumin rekedtes, szexi hangját. Rajtakapottan pillantok felé, mintha hallhatta volna a gondolataim, és érzem, hogy az arcom kezdi felvenni a vörös szint.
- Jó reggelt! – Fordulok végül teljesen felé és hajolok is hozzá egy csókért. Édes és finom, hozzá tudnék szokni, na nem mintha a szenvedélyes és vaddal bajom lenne, hihi.
- Mi jár a fejedben? – Kérdezi, megcirógatva az arcom.
- Semmi különös, csak jó így kelni – mosolygok rá, és így is gondolom. – Na, meg elaludni is – kuncogom, majd vállainál fogva fordítom magam alá, rögtön ajkaira tapadva. Ma reggel különös mozgás igényem van!
- Ehhez hozzá tudnék szokni – nevet MinSeok, amint elválunk egymásól.
- Akkor kezdheted is – motyogom államat a mellkasán támasztva. Hm, milyen jó illata van, pedig tegnap nem is zuhanyoztunk, apropó zuhanyzó. Huncut mosolyra húzva ajkaimat mászok le MinSeokról, majd ahogy vagyok, meztelenül indulok el a fürdő felé, majd az ajtóban állva pillantok hátra a vállam felett. – Te nem jössz? – Kérdezem, és incselkedve húzom fel a szemöldököm. De ahogy látom, neki még reggel van, vagy csak ennyire megdöbbentettem. Minden esetre az ajtót nyitva hagyva lépek a zuhanyzóhoz, hogy beállítva víz hőmérsékletét lépjek is be a kabinba. Alig lehettem fél percig egyedül, máris erős karok fonódtak a derekam köré, és puha ajkak érinettették nyakamat. Elmosolyodva fordultam meg MinSeok ölelésében és tapadtam az ajkaira, minek következtében a hátam hamar találkozott a hideg csempével, de nem bántam, sőt. Lábait dereka köré kulcsolva csimpaszkodtam a nyakába, úgy csókolva tovább.
- Megy ez neked nagyfiú! – suttogom ajkaira, majd újra csókba vonom. Már azóta ki akartam vele próbálni itt, amióta együtt zuhanyoztunk, és a mai nap pont jó alkalom. Mint mondtam, ma reggel különös mozgás igényem van!
                Végül a hosszúra nyúlt zuhanyzás után megreggeliztünk, és kérlelésemre mindketten átmentünk BaekHyunékhoz. Amint beléptünk, barátom csak mindentudóan elmosolyodott és karon ragadva kezdett el rángatni az emelet felé.
- Mi most hagyjuk beszélgetni a felnőtteket a felnőttes dolgaikról, és elvonulunk – kiáltja még vissza a két döbbenten pislogó férfinak, majd berántva a szobájába – amit szerintem már csak akkor használ, ha velem van – és az ágyra ültetve nézett rám várakozóan. Faszt, inkább, mint egy elmebeteg.
- Baekie, minden rendben? – kérdezem aggódva.
- Persze – legyint. – Mesélj! Mi volt? Megfektetett megint?
- Baek! – Csattanok fel. – Nem lehetne ezt kevésbé alpári módon megkérdezni? – dorgálom meg, majd a következő pillanatban mindketten felnevetünk. – Meg – válaszolok kérdésére. – De még hogy!
- Minden szaftos részletet tudni akarok! – Vigyorodik el perverzen. Sosem szerettem megosztani az éjszakáimat másokkal, bár BaekHyun ebből a szempontból is kivétel. De azt soha a kurva életben nem gondoltam, hogy egyszer azt fogom neki ecsetelgetni, hogyan feküdtem le egy másik férfival, ráadásul passzív félként.
- Kikötözött az állatja, de ember… Olyat még nem éltem. Olyan nyelvtechnikája van a srácnak, hogy… Ah – a legkisebb szégyenérzet nélkül mesélem el, mennyire kibaszottul élveztem, amit csinált. – Aztán megkértem, hogy engedjen el és… - ajkaimba harapva hallgatok el, majd mély levegőt véve kezdek neki újra. – Megtette, én meg azonnal ráültem és ember… ahogy kitöltött, isteni érzés volt. Hozzám sem kellett érnie – vigyorgok büszkén. Büszke vagyok MinSeok teljesítményére, na meg a strapa bíróságomra. – Aztán ma reggel a zuhany alatt levezettük az estét…
- Milyen kanos lett valaki – vigyorog barátom. – És?
- Mi és? Milyen volt a randi, mert tudod, az is érdekel ám!
- Oh, az… Tökéletes, mert… Most már tudom, milyen fontos vagyok neki.
- Igazán?
- Ühüm, megkereste Kait. Összehozott egy dupla randit. Képzeld, JongInt még Északon megvették, az a srác, akivel a kávézóban dumált. Most is vele van, pedig SeHun elengedte volna – idővel -, de szerelmesek. Nagyon. Talán jobban, mint te meg Yeol – mesélek, majd dumálunk még egy darabig, megbeszélve, hogy holnap – mivel mindenkinek jó az időpont – elmegyünk együtt hármasban valahova.
Este sem kell csalódnom, a finom vacsora után már magától értetődő, hogy MinSeok a szobájába vezet, majd egy gyors zuhany után együtt vesszük újra birtokba az ágyat, most alvásra használva.
                Ma reggel két dolog miatt keltem izgatottan és boldogan. Az egyik, hogy MinSeok egy finom csókkal ébresztett még mindig mellettem fekve, a másik pedig az, hogy végre kiszabadulhatok ebből a házból. Félre ne értsétek, egyértelmű, hogy visszajövök, a szívem is idehúz, de jó végre elmenni valahova egy egész napra, bár az kicsit elszomorít, hogy Xiumin nem jöhet velem. Elvégezve a reggeli teendőket köszönök el MinSeoktól, majd beszállok a kocsiba ChanYeol és BaekHyun mellé. Elfurikázunk a belvárosban megbeszélt találkahelyre, majd kiszállva a kocsiból keressük meg Kait, aki ebben a pillanatban búcsúzik el az éppen induló SeHuntól. Megölelgetjük az öcsémet, majd érdeklődve fordulok Yeol felé.
- Te maradsz?
- Igen, vigyázok rátok. Na, meg kíváncsi voltam, ki az a JongIn akiről annyit meséltetek – vigyorog.
- Vigyázni? Akkor nem lesz sok dolgod – nyugtatom meg – senkinek nem áll szándékában megszökni – mondom, mire Kai és Bacon csak mindent tudóan mosolyognak össze. Végül végig járjuk a fél belvárost és épp az egyik bevásárló központban lófrálunk, mikor az egyik ékszerüzlet kirakatában meglátok egy kis szív alakú medált. Ketté lehet szedni és az egyik fele sötétebb, mint a másik. Akár a yin és a yang, akár MinSeok és én. Elmosolyodva sétálok be az üzletbe és veszem meg a kis ékszert. Nem gyerekes és nem is igazán nőies. Tökéletes ajándék lesz. A medálok mellé megveszem a hozzájuk illő láncot, majd elégedetten sétálok ki az üzletből. Lehet úgy viselkedek, mint egy szerelmes kis kamasz, de úgy is érzem magam. Délután fél öt felé, úgy döntünk, mára elég ennyi és haza indulunk. Elbúcsúzva Kaitól – és az érte érkező SeHuntól – szállunk be a kocsiba, hogy hazáig meg se álljunk. Mikor leparkolunk MinSeok és az én otthonom – ez egy hátborzongatóan jó érzés – elé, elköszönök a barátaimtól és befelé veszem az irányt. Amint átlépem a küszöböt egy ismeretlen női hang üti meg a fülemet, aminek a tulajdonosa éppen Lay-el beszélget.
- Annyeong! – sétálok a nappaliba.
- Szia, te nyilván JongDae vagy – nyújtja felém a kezét az idegen, bólintva fogok vele kezet. Viszonylag alacsony, hosszú barna hajú, szép arcú, elegáns és csinos lány, aki valahonnan ismerősnek tűnik, pedig még soha sem láttam. – Kim HaNeul vagyok, MinSeok húga – mutatkozik be, nekem pedig az állam a padlón koppan. Xiuminnak van egy húga? Miért nem említette soha? Még akkor sem, mikor a családjáról kérdeztem. ChanYeol sem említette, mikor róla beszélgettünk.
- Örvendek! – térek magamhoz az ámulatból. Vajon miért nem említette Xiumin soha, hogy van egy testvére?

9. Fejezet (18+)

Chen pov.:

                Mire a szobámba érek már az ágyamon van, egy az alkalomhoz illő szett, gondolom YiXing hozta be. Még mindig mosolyogva sétálok a fürdőbe és állok neki a készülődésnek, ugyan MinSeok nem mondta mennyi időm van összekapni magam, de gondolom sietnem kell, így nem is állok sokáig a zuhany alatt. Gyorsan megszárítkozva kapom magamra a ruhákat, amiket kaptam. Egy fehér ing, szürke nadrág és szürke zakó. Ugyan kaptam nyakkendőt is, de nem szeretem, így végül nem veszem fel. Épp a hajam belövésével vagyok elfoglalva, mikor a szobámat MinSeokéval összekötő ajtó kinyílik, és belép rajta a várt személy.
- Jól nézel ki – mosolyog rám, majd mellém lépve igazítja meg egyik rakoncátlan tincsemet.
- Uhm, te is jól festesz – viszonzom gesztusát, majd egy utolsó pillantást vetve a tükörképemre fordulok felé. – Mehetünk? – Kérdezem lelkesen, mire Xiumin bólintva ragadja meg a kezemet és indul is útnak. Kilépve a házból beszállunk egy Hyudai Tucsonba, majd már megyünk is.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni – pillantok rá. Elképesztően férfias így, ahogy egyik kezével a kormányt tartja, másikkal pedig precíz mozdulatokkal kezeli a váltót. Nos, azt már tudtam, hogy ügyes keze van, khm.
- Miből gondoltad, hogy nem? – Vonja fel a szemöldökét, még mindig az utat nézve. Sexy.
- Nem tudom, azt hittem sofőröd van.
- Volt, de túl lassan ment – kuncog, majd váltva egyet előzi meg az előttünk haladót, hogy nem sokkal később leparkoljon egy menő és nagyon drágának tűnő étterem előtt.
- Wow, négy csillag, ezt nevezem – biccentek elismerően, majd kiszállva a kocsiból várom meg, hogy MinSeok mellém lépjen. Egyedül soha nem mennék ilyen helyre, nincs rá pénzem. Ahogy belépünk kicsit elveszettnek érzem magam, nem ide illőnek. Mert hiába jöttem egy márkás kocsival, egy rohadt drága öltönyben, egy gazdag, befolyásos és sexy emberrel, attól én még mindig ugyan az a Kim JongDae vagyok, aki voltam. De ahogy hallom másnak sincs sok kedve itt lenni.
- Sehun-ah, muszáj pont itt vacsoráznunk? Tudod, hogy nem szeretem ezt a felhajtást és csillogást – Panaszkodik egy fiatal srác, aki nekem háttal foglal helyet, egy szőke, kb. vele egykorú fiú mellett. De ami a leginkább feltűnik az, az ismerős hajkorona, az ismerős hang és az a sötét bőr, amit ezer közül is felismernék.
- JongIn? – suttogom magam elé, de az asztalnál ülők elég közel vannak, ezért meghallják.
- Chen? – Kapja hátra a fejét az öcsém majd felpattanva rohan hozzám, hogy szoros ölelésbe vonjon. – JongDae, Istenem, úgy hiányoztál – szorongat én pedig nem győzőm visszaölelgetni.
- Kai, hogy kerültél ide? Te nem kerültél börtönbe északon? Hol voltál eddig? Ki ez a srác veled? Istenem, jól vagy? Nincs bajod? – zúdítom rá kérdéseimet, kicsit eltolva magamtól nézve végig, valóban jól van-e.
- Jól vagyok – kuncog, majd kezemet megragadva húz az asztalnál üldögélő sráchoz. – Ő itt Oh SeHun a… - Kezdi de elakad, bizonytalanul pislog a fiúra, aki csak felállva nyújt kezet nekem.
- Párja – fejezi be a mondatot a szőke, majd MinSeokhoz fordul. – Ön pedig biztosan Mr. Kim – nyújt kezet neki is.
- Örvendek – ráznak kezet, majd mind helyet foglalunk az asztalnál.
- Mesélj! – Fordulok rögtön az öcsém felé. – Hogy kerültél SeHunhoz?
- Hát, ez igazán érdekes történet – nevet – éppen abban a kávézóban volt, ahol mi is, mikor ránk törtek a zsaruk. Pont vele beszélgettem, mert… Valahogy magával ragadott a személyisége, aztán jöttek a bonyodalmak. Azt vettük észre, hogy a rendőrök sorra rángatják ki a csoportunk tagjait, elveszítettelek téged. Nem láttam, hogy kivittek-e vagy te is azon szerencsések közé tartozol, akiket nem bántottak. Aztán láttam, hogy Baeket betuszkolják valami furgonba és már épp szóltam volna valamit, mikor SeHun megragadta a karomat és a rendőr, vagy mi felé fordult, aki épp lefogott és…
- Megvettem – mondja nemes egyszerűséggel a srác, mintha ez olyan természetes lenne, talán neki az is. – Tudtam, hogy hova vezethet ez az egész, így tettem egy olyan ajánlatot, amire nem mondanak nemet. A dupláját ajánlottam annak, amit fejenként adtak volna értetek.
- Az mennyi? – Kérdezem.
- Úgy egymillió kétszázezer won. De megérte – vigyorog Kaira, aki csak pirulva(!) süti le tekintetét. – Nem szerettem volna, ha baja esik, akkor még nem tudtam miért, de…
- Így volt – veszi át a szót újra JongIn. – Azt mondta, ha nagyon menni akarok akkor, amint ledolgoztam az adósságom léphetek is. – Fogja meg SeHun asztalon pihenő kezét és pillant szerelmesen a szőke szemeibe. – De aztán bele szerettem és…
- Azóta nem is számoljuk hol tartunk a törlesztésben, felesleges is lenne… Barátot „vettem” és szerelmet kaptam – vigyorog SeHun, majd felénk pillant. Esküszöm meghatódtam.
- És ti? – Kérdi Kai.
- Ohm, a mi kapcsolatunk nem ilyen egyszerű – vakargatom tarkómat zavaromban. – Én sajna BaekHyunnal együtt börtönbe kerültem…
- Tudjuk, egészen Japánig követtük a nyomotokat, de mire oda értünk már nem voltatok ott. Gondolom téget MinSeok vett meg – magyaráz SeHun.
- Nem egészen. ChanYeol volt, Xiumin barátja én… Ajándék voltam neki – vigyorgok zavartan. – Egyébként Baekie ChanYeolnál van. Nagyon jól és szerelmesen – kuncogom. – Ami pedig minket illet – nézek MinSeokra – még nem tudjuk mi van – kuncogok. Majd hasonlóam jó hangulatban vacsorázunk is meg. Beszélgetve minden féléről, megállapodva abban, hogy a napokban valamikor elmegyünk együtt erre-arra, persze Baekie-vel együtt, majd MinSeok kifizeti a vacsorát és elbúcsúzva a másik párostól indulunk haza. Nagyon megnyugtató érzés tudni, hogy Kai jól van és boldog is.
- Köszönöm – fordulok mosolyogva MinSeok felé, már a kocsiban ülve.
- Azok után, hogy nem mellettem ébredtél ez a legkevesebb – mondja, majd elveszi kezét a váltóról és összekulcsolja ujjait az enyémekkel.
- Igaz is – vigyorodom el, majd nyikkanok is egyet, amikor MinSeok a kezemet elengedve simít végig a belső combomon.
- Nagy lett a szád – vigyorog, folytatva keze mozgását, egyre közelebb érve ölemhez.
- Nehm, nem kéne inkábbh  a vezetésre figyelnedh? – Sóhajtozom, próbálva lefogni kezét. – Nem szeretnék pont most meghalni.
- Igaz is – vigyorog, majd kezét elvéve combomról tapos bele a gázba. Nem is csoda, hogy pillanatok alatt haza értünk.
- Ah, túléltem – motyogom, de nincs sok időm hálálkodni, Xiumin ugyanis kioldja a biztonsági övét, majd azzal a lendülettel tapad is ajkaimra. Szenvedélyesen viszonzom ajkai játékát, majd egy szusszanásnyi időre elválva tőle kérdezem meg, nem lenne-e jobb ezt bent folytatni. Egy gyors puszi után kiszállunk az autóból, majd újra egymáshoz tapadva tántorgunk be a házba, egészen MinSeok szobájáig. Épp, hogy belépünk az ajtón rögtön a falhoz is passzírozom a „gazdimat” és nyakát kezdem el csókolgatni. Nagyon fel vagyok húzva.

Xiu Pov.

                Kicsit meglepődök Chen hevességén, de az istenért sem zavarnám meg tevékenységében. Jóleső sóhajokat hallatva támaszkodom a falnak kezeimmel lesimogatva JongDae zakóját. Amint megszabadul az anyagtól elránt a faltól, majd nemes egyszerűséggel rám dőlve terít el minket az ágyon. Felülve telepszik a csípőmre, majd egy huncut mosollyal az ajkain kezdi el kigombolni saját ingjét. Ámulva nézem hírtelen jött bátorságát, majd a szám is tátva marad, ahogy csípőjét mozgatva nyom le egy vetkőző showt, rajtam ülve. Amint megszabadul ruháitól és már csak egy boxer marad rajta, ajkamira tapadva fordít a helyzetünkön, majd elválva tőlem suttog a fülembe.
- Te jössz nagyfiú – harap hallószervembe, majd kezeit feje alá téve várja, hogy megmozduljak. Ám legyen, de most nagyon rábaszol. Túlságosan is felhúztál. Lassan hajolok ajkaira, miközben kioldom nyakkendőmet, de nem dobom messzire, kelleni fog az még. Elválva édes, piros, duzzadt párnácskáitól dobálom le a cuccaimat. Amint megszabadulok az ingemtől Chen kezei már is útjukra indulnak felső testemen, kellemes borzongást váltva ki belőlem, de nekem ma más terveim vannak. Kezeit elkapva kulcsolom össze ujjainkat, majd nyakát, vállát, ádámcsutkáját kényeztetve terelem el figyelmét, hogy míg elveszik az élvezetek között kezeit az ágy rácsaihoz köthessem.
- Megvagy – kuncogom nyakába, majd leszállva róla dobom le maradék ruhámat, őt is megszabadítva utolsó ruhadarabjától.
- Ya! Engedj el – rángatja a kezét, de az anyag nem enged.
- A-a – vigyorgom, ahogy lassan végig simítok testén. – Én a helyedben nem rángatnám, csak szorosabb lesz a csomó – motyogom mellkasába, elborítva minden egyes milliméterét csókjaimmal. Dae végül csak sóhajtozva adja át magát az érzéseknek, abbahagyva keze rángatását. – Nagyon felhúztál – suttogom, majd kezembe véve férfiasággát kezdem el rajta mozgatni markomat. Chen hangosan nyögve vergődik alattam, majd hangosan sikkant fel, ahogy hírtelen fogadom számba teljes hosszát. Élvezve a hangokat, amiket kiad kezdem mozgatni fejemet tagján. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban, fogaimmal karistolva végig teljes hosszát. Egyre mélyebre engedve torkomban cuppogok rajta és élvezem minden egyes reakcióját.
- Ah, Úr Istenh, ezh… Ah… - nyöszörög, ahogy háta ívbe feszül. – MinSeokh, el fogok… - Morog. Ez is a célom, gondolom, majd még egyszer jól megszívva lendítem át határain, nagyot nyelve tüntetve el gyönyörét. – Huh, anyám… - szuszog, majd kérlelve pislog rám.
- Mit szeretnél? – Mászok fel hozzá, megnyalva ajkaimat.
- Csókolj meg! – Utasít, majd nyújtja is felém ajkacskáit és ki vagyok én, hogy ne adjam meg, amit kér? Mélyen csókolva egymást kezdem simogatni belső combjait, elmosolyodva azon, hogy bele-bele sóhajt a csókba.
- Nem volt elég? – suttogom a fülébe, elrejtve széles vigyoromat, mire csak szusszant egyet.
- Nem – morogja -, de addig nem érhetsz hozzám, amíg el nem engedsz! – Fenyegetőzik.
- És mi gátolna meg benne – markolok keményedő tagjára és kezdem lassan mozgatni kezemet.
- Állath – szakad ki belőle, majd ajkait összeszorítva próbálja visszatartani feltörni készülő nyögéseit. Ami egyre nehezebben megy neki, ahogy egy ujjal tágítani kezdem. Azért annyira nem vagyok állat.
- Miért szeretnél annyira szabad lenni? – Kérdezem tőle, csatlakoztatva még egy ujjamat az elsőhöz. Meglepően gyorsan tágul, nagyon fel lehet húzva.
- Merth – sóhajtozik, a kis érzékeny. – Hozzád akarokh érni – néz a szemeibe vágytól elködösült tekintettel, majd fejét megemelve tapad ajkaimra. Ez elég jó indok, nyúlok szabad kezemmel a nyakkendőmhöz és kioldom azt, de amint Chen kiszabadul lábait derekam köré kulcsolja, majd vállaimra fogva fordít maga alá.
- Végre! – Mondja, majd nemes egyszerűséggel – mivel ujjaim már a fordulatkor kicsusszantak belőle – merev tagomra ül. – Azth a rohadth – zihálja, lehunyt szemekkel.
- Fáj? – simogatom meg arcát, mire csak elmosolyodva rázza meg fejét.
- Csak jó, ahogy kitöltesz – suttogja, elkezdve mozgatni csípőjét. – Ah, érzehm, ahogy lüktetsz – motyogja fülemhez hajolva, és szavai hatására fel kell nyögnöm.  – Olyan mintha egybe olvadtunk volna – folytatja, én meg szemeimet összeszorítva tűrtőztetem magam, hogy ne teperjem le és erőszakoljam meg. – Te is érzed? – Kezd egyre gyorsabban mozogni én pedig csak nyögve harapok vállába, levezetve a feszültséget. – MinSeokh – nyögi a nevem, aminek hatására már nem tudok ellenállni a késztetésnek, és fellököm a csípőmet. – MinSeokh! – Sikítja, ahogy eltalálom gyönyörközpontját, majd hírtelen rántva rajtam egyet fordít rajtunk, majd nyakamba karolva húz le magához, hogy megcsókolhasson és a fülembe suttoghasson, újra.
- Azth akarohm, hogy tölts ki teljesen, olyan mélyen, ahogy még soha! – motyogja, majd csípőjét fellökve késztet mozgásra, én pedig meg is adom neki, amit kér. Mélyeket és erőseket lökve hajszolom magunkat a gyönyör felé, arcomat nyakába temetve sóhajtva nevét. Egyre gyorsabban mozogva, együtt hullámozva jutunk fel a csúcsra, anélkül, hogy előről is hozzá értem volna.
- Uram atyám – motyogja Dae, mellkasomba bújva, amint kicsusszanva belőle dőlök mellé.
- Egyet értek – kuncogom, de már csak egyenletes légzését hallhatom válaszul. Magunkra terítve a takarómat ölelem magamhoz még szorosabban, majd egy puszit nyomva halántékára alszom el én is, hogy ezúttal együtt is ébredhessünk.